2008-ban legalább 3,8 millió Eee miniPC eladására számít az Asus

A tajvani gyártó a kedvező fogadtatás miatt igen szép reményekkel indul neki ultrahordozható PC-je jövő évi forgalmazásának, amit az is elősegíthet, hogy az eltelepített Linux operációs rendszer mellett a gyakorlatban is igazolták, a Windows XP is futtatható a gépen.

Az AsusTek vezérigazgatója, Jonney Shih és elnöke, Jonathan Tseng is megerősítette, hogy a vállalat igen komoly érdeklődést észlel a modell iránt. Az Eee létrejöttét az elemzők szerint a végül hivatalosan XO néven forgalomba kerülő „100 dolláros” noteszgépnek köszönhetjük, melyet a fejlődő világnak szánnak, és ugyan végül kissé drágább lett, de a jelentős nyugati érdeklődés miatt megszületésével rávilágított egy új kategória létjogosultságára. Ez az extraolcsó ultrahordozható noteszgépek, miniPC-k piaca, és éppen olyan sikeres lehet, mint a játékkonzolok között a Wii, mely technikailag elmarad híres vetélytársai mögött, mégis igen jól használható, olcsó, és vezeti az értékesítéseket. Az Eee, vagy az XO is éppen ilye vonzó lehet azoknak, akik leginkább weboldalakat nézegetnek és elektronikus postaládájukat tartják szemmel. Az Eee egyértelmű előnye az XO-val szemben, hogy unalmas kórházi külseje ellenére ugyanazzal az Intel Celeron processzorral szerelik, mely elvben képes a Windows XP futtatására. Ezt a gyakorlatban is igazolták a napokban, amikor sikerrel telepítették fel az operációs rendszert a gépre. A vállalkozó kedvű felhasználó ugyan 1 GB-ra növelte a memóriát, de a tapasztalatok szerint az XP a meglevő 502 MB-tal is elboldogul.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció