A Sony húz hasznot a Nintendo Wii-hiányból

Miközben a Nintendo Wii készüléke ellátási gondok miatt Amerikában sok helyen elfogyott az üzletekből, a Sony PS3 eladásai megduplázódtak az utóbbi hetekben, főként persze a 399 dolláros modell bevezetése óta.

A Sony november 2-án dobta piacra az olcsóbb, 40 GB-os modellt, a 80 GB-os verzió árát pedig ezzel párhuzamosan 600-ról 500 dollárra csökkentette. A 400 dolláros változat persze még mindig 150 dollárral kerül többe a Wii-nél, sőt a 20 GB-os Xbox 360-nál is 50 dollárral drágább, ám úgy tűnik, az amerikai vásárlók egy része ennyivel már hajlandó többet áldozni a Blu-ray optikai meghajtóval és nagyfelbontású (HD) grafikával felruházott játékkonzolért. Eközben a PS3, illetve a Sony egy váratlan segítséget is kapott, ugyanis a Nintendo Wii-ből a hatalmas kereslet miatt asz Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában akadozik az ellátás.

A két faktor együttes hatására a PlayStation 3 heti forgalma a hónap elején a korábbi 30-40 ezerről 75, majd 100 ezerre nőtt a tengerentúlon. Howard Stringer Sony-vezér szerencsés véletlennek nevezte az árleszállítás és a Wii-hiány időbeli egybeesését, ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy PS3-ügyben végre valóban megtörtént az az áttörés, amire kezdettől fogva vártak. Stringer egyúttal a kéklézeres DVD formátumok ügyében is visszanyerte magabiztosságát; míg néhány napja még patthelyzetről beszélt a két platform harcában, most úgy nyilatkozott, hogy a fellendülő PS3-forgalom az ünnepi szezonban óriási előnyhöz juttatja majd a Blu-ray tábort a HD DVD-vel szemben az eladott készülékek tekintetében.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció