Ismét ingyenes információbiztonsági szakmai fórum

A 2005-ben alakult Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület alapszabályában céljaként jelölte meg az információvédelem kultúrájának és ismereteinek terjesztését, és információvédelmi szakmai műhely létrehozását. Ezzel összhangban immár 28. alkalommal rendeznek szakmai fórumot november 21-én, melyen a szakma kiváló szakemberei tartanak előadást a Nemzetbiztonsági Hivatalból, az IVSZ-től és üzleti szereplőktől. Téma lesz a szteganográfia, az üzletmenet-folytonosság, a információvédelmi területen történő közbeszerzés és a CISSP szakmai minősítés. A rendezvény az egyesület hagyományai szerint ingyenes, csupán előzetes regisztrációhoz kötött a részvétel.

A 2005-ben a már 2001-től információvédelemmel foglalkozó értékteremtő munkacsoport 12 magánszemély tagjából alakult a Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület, mely alapszabályában céljaként jelölte meg az információvédelem kultúrájának és ismereteinek terjesztését, és információvédelmi szakmai műhely létrehozását. Ennek szellemében évente öt alkalommal tartanak nyílt szakmai fórumot, melyre előadónak a szakma kiválóságait hívják meg. A november 21-i rendezvény immár a 28. alkalom, hogy nyílt beszélgetésre hívják az érdeklődőket.

A program szerint az egyesület elnöke, Gasparetz András a köszöntőjében ismerteti a szabványos információvédelem aktualitásait. A szakmai előadások sorát a Nemzetbiztonsági Hivatalból Unicsovics György nyitja meg, aki a szteganográfia elemeit mutatja be. Ezután a résztvevők a MagiCom Kft. szakemberétől tájékoztatást kapnak egy most elterjedő információvédelmi szakember minősítésről, a CISSP-ről.

A kávészünet után a média körökben is népszerű Jakab Péter az üzletmenet folytonosság gyakorlati kérdéseiről tart előadást, majd az ICON rendszermérnöke tekinti át, hogy hogyan lehet nagyszámú munkaállomást információvédelmi szempontból helyesen menedzselni. A záró előadás címe: „ICT biztonság a közbeszerzés tükrében (múlt – jelen - jövő)”, az előadó Hirsch Gábor az IVSz ICT biztonság munkacsoportjának a vezetője.

A fórumra a szervezők az eddigi gyakorlat szerint 60-80 érdeklődőre számítanak. A jelenlévőknek lehetőségük van kötetlen konzultációra is az előadókkal. A rendezvény az egyesület hagyományai szerint ingyenes, csupán előzetes regisztrációhoz kötött a részvétel.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció