Papír nélkül

1996 őszén – tulajdonképpen a kort és akár önmagunkat is megelőzve – jelent meg a Business Online magazin, amely egyik első cikkének címét mottóként felvállalva tíz éven keresztül vállalkozott arra, hogy az üzleti informatika szervező folyóirata legyen.
Eltelt tíz esztendő, és – a kortól s egy kicsit önmagunktól is lemaradva – rá kellett ébrednünk, hogy amiről írunk, azzal nem csak olvasóinknak, hanem nekünk magunknak is szembesülnünk kell: a világ vezérlő folyamatai már szinte mind felköltöztek az internetre. Hiába áltattuk magunkat azzal, hogy egy business-to-business típusú folyóirat egy darabig (mondjuk a hittérítés időszakában) még megél papíron is, az eredményes hittérítés végső soron kihúzta a talajt a papírmagazin alól: ma az üzleti élet információt a neten keresik, és ott is találják meg a potenciális olvasók.
A papírtól tehát búcsúzni kellett, az informatikai hittérítésben felvállalt szerepünktől azonban nem: eljött az idő, hogy a Business Online immár online hirdesse az online business előnyeit, megszüntetve s egyben megőrizve mindazt, amit 1996-ban felvállaltunk.

Régi olvasóink tudják, hogy nem csupán nosztalgia, ha azt mondom: a papírvilág szebb volt. Ha összehasonlítom, hogy milyen egy Business Online-cikket elolvasni a főnöki karosszékben kissé hátradőlve, lassan lapozva a mély tónusú színvilágú, súlyos papírra nyomott magazint, vagy milyen a képernyőn scrollozva átfutni ugyanezt, hát bizony tényleg zongorázni lehet a különbséget... (Egy pillanatra még a hasonlat is megtorpanásra késztet: félek, hogy egyre többeknek jelent majd a zongora is egy hangfájlt, netán telefoncsengőhangot, s nem egy nehezen költöztethető, valódi Bösendorfer-mesterművet.) Ugyanazt ugyanúgy tehát nem nyújthatjuk a képernyőn, ugyanakkor a régit régi módon végképp nem folytathatjuk. Választhatunk: vagy belesírunk a kifutott tejbe, vagy megtaláljuk azokat a pontokat, ahol kárpótolhatjuk olvasóinkat a papír elvesztéséért, többletfunkciókkal tesszük hasznosabbá a képernyőn azt, ami papíron élménydúsabbnak mutatkozott.

Nézzük hát a businessonline.hu lehetőségeit!

Sokan az összehasonlító elemzésekért keresték a magazint; az egyes termékek forgalmazóit vagy éppenséggel az ugyanarra a célra kifejlesztett különféle termékeket, szolgáltatásokat sok szempont szerint osztályozták ezek a nyomtatott lap kereteit sokszor feszegető táblázatok. Néha egy-egy témakörre vissza is tértünk, de két azonos témájú táblázat között sokszor évek teltek el. Ha az olvasó valamit visszakeresett a régebbi számokban, szinte bizonyos, hogy már részben elavult táblázatot talált, változtak a forgalmazók, változtak a termékek. Az online világban viszont mód van a folyamatos aktualizálásra, egyebek között az Önök, vagyis olvasóink segítségét is bevonva. Ha hiányzik valaki/valami egy táblázatból, bizonyos, hogy valaki – ha más nem, maga a hiányzó – szóvá teszi, és mi naprakészen tarthatjuk táblázatainkat, amelyek így egyre nagyobb számban szolgálhatják Önöket. De ugyanez vonatkozik a nyomdai átfutás miatt megjelenéskor már elavuló eseménynaptárra, a papíron sosem friss hírekre vagy akár arra, hogy az egyes közleményekhez kapcsolódó észrevételek, olvasói megjegyzések sohasem kapcsolódhattak közvetlenül a cikkhez, a legjobb esetben is csak egy hónap elteltével hozhattuk azokat nyilvánosságra.

A businessonline.hu tehát szeretné megőrizni a néhai papírújság b2b jellegét, ugyanúgy interfészként kívánunk beilleszkedni az üzleti informatika beszállítói és fogyasztói közé, ám szeretnénk kihasználni a felgyorsult időben, a folyamatos update-ben, a visszajelzések visszacsatolásában rejlő lehetőségeket.

Természetesen hisszük, hogy az Önök jelzései magára a businessonline.hu oldalra (vagy ha ez hosszú, használják nyugodtan a bonline.hu URL-t) is hatnak, és ennek nyomán – Önökkel együtt – sikerül az üzleti informatika egyik forgalmas csomópontját kialakítanunk.

Tartsanak velünk!
Vértes János
a Business Online volt főszerkesztője, a businessonline.hu főszerkesztője

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció