A Sony-vezér elismerte cége felelősségét a mostani DVD formátum-háborúban

Howard Stringer, a Sony vezérigazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a Bu-ray és a HD DVD formátumok küzdelme jelen pillanatban holtpontra jutott, és közvetve cége korábbi vezetését is felelőssé tette a mostani helyzetért.

Stringer szerint a patthelyzet azért alakult ki, mert egyrészt a mindig is valamivel olcsóbb HD DVD asztali lejátszók ára egyes készülékeknél a 100-200 dolláros kategóriába került, míg a Blu-ray filmforgalmazásban eddig élvezett előnyét a Paramount és a DreamWorks nemrég bejelentett exkluzív HD DVD szerződései látszanak megingatni. A teljes képhez persze az is hozzátartozik, hogy ha az így is a legnagyobb példányszámban eladott HD kéklézeres készüléknek számító PlayStation 3 játékkonzol a Sony terveinek megfelelő mértékben fogyna, aligha kellene a HD DVD konkurenciájától tartaniuk.

Stringer beszédének másik meglepő része az volt, amikor közvetve elismerte vállalata felelősségét a mostani, gyártókat, forgalmazókat és vásárlókat egyaránt nehéz helyzetbe hozó formátumháború kialakulásában. A vezérigazgató ugyanis azt nyilatkozta, hogy ha 2005 előtt is ő állt volna a Sony élén, mindent megtett volna egy egyesített platform létrehozataláért, illetve ha visszautazhatna az időben, azonnal így is cselekedne. Ehhez képest furcsa módon olyan is mondott, hogy az egésznek tulajdonképpen nincs akkora jelentősége, mint amekkorát a sajtó tulajdonít neki; kérdés persze mit szól ehhez az a mezei vásárló, aki százezer forintos nagyságrendű készülékét pár éven belül kénytelen lesz kidobni, mivel nem játszik majd le semmilyen újonnan forgalmazott filmet.

 

Milkovits Gábor

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció