Csökkenő mobiljáték-értékesítések
2007. november 8.
A mobiltelefonok szoftverkészleteinek bővülésével szinte egy időben jelentek meg a telefonokra készített játékok. Az ilyen kis unaloműző alkalmazásokhoz szép reményeket fűztek, hiszen időközben elterjedtek a színes kijelzők, gyorsultak a központi egységek, és az alapplatformok is fejlődésnek indultak. Mindennek fényében már az is meglepő, hogy a mostani visszaesés előtti három hónapban is mindössze 11 százalékkal nőttek a bevételek egy ilyen dinamikusan fejlődő szektorban, mint a mobiltelefónia.
A júniussal végződő negyedév adatait mára összesítették, és a végeredmény 9 százalékos visszaesést mutat. Ez már csak azért is furcsa, mert korántsem elhanyagolt területről van szó, olyan játékipari nagyágyúk képviseltetik magukat a mobiltelefonokra készített játékok világában, mint a Gameloft, az Electronic Arts, a Namco Bandai, vagy a Glu Mobile. És nem is véletlenül, hiszen ez az ágazat 2006-ban 2,3 milliárd dolláros globális forgalmat bonyolított le. Felmerül a kérdés, hogy egy negatív trend kezdetéről van szó, vagy átmeneti visszaesésről. Az iSuppli 2011-ig a 6,6 milliárdos éves forgalom elérését valószínűsíti, ám kérdés, mennyire megbízhatók a Google Android platformjának megjelentetése előtt készített becslések. A játékokat minden bizonnyal javarészt a kompatibilitási problémák vetik vissza, és éppen ezen a helyzeten segíthet egy új, ráadásul nyílt platform elterjedése.
Kapcsolódó cikkek
- Tízmillió dolláros Android-fejlesztő versenyt hirdetett meg a Google
- Mobiltelefonos zeneletöltő technológiát venne a Microsoft
- Vodafone: idő alapú roaming adattarifa
- Symbian: "csak múló nátha" a Gphone Android
- Komplett irodai telekommunikáció a Vodafone-tól
- 112 ezerrel több mobil-előfizető szeptemberben
- Megérkezett a Gphone, de szoftver formájában
- Novembertől a vezetékes készülékeket is beszámítja a Pannon
- Új internetes díjcsomagok a T-Mobile-nál
- Széleskörű adatmegosztás az új Opera böngészőkkel