90 ezer Toshiba HD DVD lejátszó fogyott Amerikában a hétvégén

A kiskereskedőkhöz közel álló források szerint a Best Buy, a Wal-Mart, a Circuit City és más üzletláncok összesen mintegy 90 ezer leárazott Toshiba HD-A2 HD DVD lejátszót forgalmaztak az elmúlt hétvégén Amerikában.

Először a Wal-Mart határozott úgy a múlt héten, hogy a 299 dolláros listaárú, ám a legtöbb helyen már 199 dollárba kerülő első generációs HD DVD lejátszóból még meglévő készleteit mindössze 99 dollárért kiárusítja. Erre válaszul több más kiskereskedő is hasonlóan cselekedett, a Best Buy pedig emellett az eddig 299 dollárért árult HD-A3 árából is levágott egy százast. Becslések szerint a hétvégi forgalom mintegy 35%-kal megnövelte a HD DVD lejátszóval rendelkezők táborát a tengerentúlon, miközben a legnépszerűbb asztali Blu-ray lejátszóból, a Sony BDP-S300-asból három hónap alatt sem fogyott ilyen mennyiség.

A HD DVD lejátszóknak persze jelenleg nem annyira az asztali Blu-ray ajánlatokkal, hanem elsősorban a Sony Playstation 3 játékkonzoljával kell megküzdeniük a vevők kegyeiért. Márpedig még úgy is, hogy az amerikai PS3-tulajdonosok 40%-a tudomást sem vesz a konzolban lévő Blu-ray meghajtóról, mintegy 750 ezren néznek Blu-ray filmeket a készüléken. Ez pedig a filmeladásokon is tükröződik, ahol egyelőre legalább 2 : 1 a Blu-ray előnye a HD DVD-vel szemben.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció