Új-zélandi ügyvéd Vint Cerf utódja az ICANN élén

Az internetes domaineket felügyelő ICANN non-profit szervezet egyhangúlag Peter Dengate Thrush új-zélandi ügyvédet választotta meg igazgatótanácsa elnökéül a leköszönő Vint Cerf helyére.

A TCP/IP protokoll egyik megalkotójaként az internet atyjának is nevezett, 64 éves Cerf néhány nappal ezelőtt jelentette be nyilvánosan visszavonulási szándékát a szervezet igazgatótanácsának elnöki székéből. Döntését egyszerűen azzal indokolta, hogy „az ő ideje lejárt”, és ezentúl a könyvírásnak szeretné szentelni az idejét. A most megválasztott Thrush 1998 óta dolgozik az ICANN-nál, és az utóbbi időben Paul Twomey elnök stratégiai és végrehajtó bizottságaiban töltött be fontos posztokat. Twomey az újonnan megválasztott igazgatótanácsi elnökkel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy Thrush jogászi háttere ideális személlyé teszi őt a szervezet ügyeinek előmozdítására; különösen hasznosnak bizonyulhat szerződésjogi jártassága, mivel ez a terület egyre fontosabb szerepet játszik az ICANN életében.

Vint Cerf a döntéssel kapcsolatban elmondta, mindez világos jele annak, hogy az ICANN működése az alapítási szakaszból végre stabil és érett fázisába érkezett. Szerinte Thrush személye éppen arra garancia, hogy az igazgatótanács élén ezentúl ezt az átmenetet értő ember áll majd, aki erősnek és céltudatosnak fogja megőrizni a szervezetet. A szavazáson alulmaradt másik jelölt, az olasz származású Roberto Gaetano, aki egyébként a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek is tagja, továbbra is megtarthatja elnökhelyettesi székét az ICANN igazgatótanácsában.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció