Részvényenként 21 dollárt kér a BEA

Az Oracle látványos elutasítása után úgy látszik a BEA mégsem olyan megközelíthetetlen, mint azt a cég korábban kimutatta, most kijelentették, hogy egy 21 dolláros ajánlatban tulajdonképpen benne lennének.

Az Oracle kéthete tett nyilvános ajánlatot, vállalat 17 dollárt ajánlott készpénzben a BEA-nak minden egyes részvényért, ami 25 százalékkal magasabb, mint a cég részvényeinek jelenlegi értéke. A BEA az előzetes tárgyalások ellenére néhány nappal később látványosan kikosarazta az Oracle-t, kijelentve, hogy a 17 dolláros ajánlat olyannyira elfogadhatatlan számukra, hogy a tárgyalásokat sem kívánják folytatni, nem is tűztek ki későbbi időpontot az elmaradt vállalatközi találkozók pótlására. Az elemzők már akkor rámutattak, hogy mindkét vállalat számára előnyös lenne az üzlet létrejötte, mivel a BEA hosszútávon aligha maradhat talpon az egyre fokozódó versenyben, az Oracle-nek pedig ténylegesen szüksége lenne a vállaltra, így a kemény véleménynyilvánítások ellenére még nem tekinthető véglegesen lezártnak az ügy. Ez a sejtés beigazolódni látszik, mivel a BEA most váratlanul kijelentette, hogy nem a felvásárlás ténye ellen van kifogásuk, és hogy 21 dolláros részvényenkénti áron belemennének az üzletbe. Ez szinte nyílt üzenet az egyetlen komoly fizetőképes vevőnek, aki nem csak a konkurencia leépítése miatt venné meg a céget, az üzenet a 6,66 milliárdos vételi ajánlat emelésére hív fel. A szakértők most egy köztes vételárat tartanak reálisnak, valahol 19 dollár környékén, ezzel mindkét cég részvényesei elégedettek lehetnének. A közeljövő eldönti az ajánlat sorsát, vélhetően újrakezdődnek a tárgyalások, hiszen a 21 dollár még az Oracle számára is túl sok, ám a BEA számára is létfontosságú egy komoly stratégiai befektető.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció