26 százalékkal nőtt a Mozilla bevétele

Közzétették a Firefox böngésző és a Thunderbird levelezőről közismert Mozilla tavalyi bevételi adatait, a cég majd 67 millió dollárral 26 százalékkal javított tavalyi eredményén.

A cég egészen pontosan 66840850 dollárt könyvelhetett el 2006 során, ami ugrásszerű javulás az egy évvel korábbi 52,9 milliós adathoz képest. A vállalat ezzel ugyan nem tartozik a legeslegnagyobbak közé, ám mivel csupán 19,8 millió dollár kiadással kell számolnia, ez jelentős tiszta bevételt jelent. Az alapítvány elnöke, Mitchell Baker szerint ez azért fontos, mert stratégiailag kedvező helyzetbe hozza a céget, új alkalmazottakat vehetnek fel, és új termékeket fejleszthetnek ki a jövő számára. Mivel a Mozilla hivatalosan alapítványként, és nem mindig átlátható tőzsdei cégként folytatja tevékenységét, nem kötelező közzétenniük negyedéves pénzügyi jelentéseket. A 2006-os adatokat azért jelentették meg, mert a vállalat most tesz eleget adóbevallási kötelezettségének. A jövővel kapcsolatban fontos, hogy a vállalat bevételei szorosan kötöttek a Google-hez, 2005-ben ez 85 százalékot tett ki, ám a két cég közötti szerződés 2008 novemberében lejár. Kérdés, hogy ekkor mi fog történni, a Mozilla időközben alaposan felértékelődött, és beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ugyanakkor könnyen sarokba szorítható az esetleges új szerződés megkötésekor. A Mozilla szerint elég más bevételük van ahhoz, hogy az némi teret biztosítson nekik, de a számok nem igazán ezt mutatják. A másik jövőbeli tényező a költségek folyamatos növekedése, ami a folyamatosan bővülő alkalmazotti állománnyal jár.

 

szerző: Kiss Ádám Zoltán

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció