Közelebb a mobilozás lehetősége az európai repülőgépeken

Az Ofcom, az Európai Unió távközlést szabályozó testülete javaslatot tett közzé arról, hogy elképzelése szerint hogy kellene kinéznie a repülőgépen történő mobilhasználatnak Európában.

A közlemény értelmében a bázisállomásokat a repülőgépekre telepítenék, majd innen a hívások műholdak segítségével érkeznének a földre, ahol a hálózatok a roaming-hoz hasonlóan kezelnék őket. A bevételeken a légitársaság és a technológiát üzemeltető cég megosztoznának egymással. Az Ofcom évek óta keresi a legjobb megoldást, és ehhez természetesen folyamatosan tárgyalásokat folytatott a tagországok illetékes szabályozó szerveivel, valamint az érdekelt cégekkel és légitársaságokkal. Érdekesség, hogy a légi telefonálást nem is annyira a járatokat üzemeltető társaságok, hanem sokkal inkább a leendő szolgáltatók, azaz az Airbus és a SITA ágazati szervezet közös tulajdonában lévő OnAir, illetve a Telenor távközlési szolgáltató és az ARINC szállítási és telekommunikációs cég által létrehozott Aeromobile szorgalmazzák. A beindítás konkrét dátumáról egyelőre változatlanul nem esett szó.

Míg jelenleg biztonsági okokból egyáltalán nem szabad mobiltelefont használni a levegőben, a tervezet értelmében az utasok 3000 méteres magasság fölött bekapcsolhatják majd mobiljukat és telefonálhatnak. Kérdés persze, hogy mi lesz akkor, ha a repülőgép nem EU-tagország fölött száll majd, hiszen ebben az esetben a helyi törvényeket kell követni, azaz ki kell kapcsolni a szolgáltatást. Az amerikai Szövetségi Repülésügyi Hatóság egyébként biztonsági okokra hivatkozva nemrég közölte, hogy a belátható jövőben nem kívánják engedélyezni a mobilhasználatot a repülők fedélzetén.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció