A rekordbevétel ellenére újabb 2000 munkahelyet szüntet meg az Intel

Az Intel rekordbevételre tett szert a harmadik negyedévben, azonban még ez sem tartja vissza a vállalatot a további leépítésektől; újabb 2000 alkalmazottól válnak meg.

Az Intel 2007 harmadik negyedévében 1,9 milliárd dolláros nyereséget könyvelhetett el, az elektronikai konszern forgalma pedig meghaladta a  tízmilliárdot is, ami 15%-os növekedést jelent a tavalyi esztendő ugyanezen időszakához viszonyítva. A processzorgyártó a rekorderedmények ellenére is a további leépítések mellett döntött. A tervek szerint 88 ezerről 86 ezerre csökkentenék az alkalmazottak számát. Andy Bryant, az Intel gazdasági vezérigazgatója a pénzügyi eredmények közzététele után jelentette be, hogy a tavaly óta folyó átszervezési művelet igencsak sikeresnek bizonyult ez idáig, azonban nem szabad megállniuk a cél előtt, ezért kénytelenek felbontani újabb kétezer alkalmazott munkaszerződését. A processzorgyártó 2006 áprilisa óta összesen 14 500 személyt bocsátott el.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció