Hazai cég fejleszt a Lufthansának

A Lufthansa Technik AG a magyar HostLogic Kft.-t bízta meg annak az SAP-megoldásnak a kifejlesztésével, mely a tervek szerint több olyan országban és helyszínen bevezetésre kerül, ahol a Lufthansa Techniknek karbantartást végző leányvállalata, kirendeltsége van. A rendszer alkalmas a cég repülőgép-karbantartási feladatainak tervezésére, azok megvalósításának követésére, a ráfordítások személyzeti és anyagköltségeinek teljes körű kiszámítására is. A készülő verziót először Magyarországon, Máltán, Bulgáriában és Indiában alkalmazzák.

A fejlesztés két, részben párhuzamos folyamatból áll − vázolta a megbízást Göndör László, a HostLogic technológiai igazgatója. Az elsőben, mely ez év júliusában kezdődött és szeptember elején véget is ért, a cég SAP rendszerének upgrade-je zajlott SAP 4.7-ről 6.0 Unicode verzióra. Szintén idén júliusban kezdődött, és nagyjából jövő augusztusig tart a több országra standardizált, repülőgép-karbantartásra szakosított megoldásnak (template-nek) a kidolgozása és az adott országokban való bevezetése.

A kész változatot első körben négy országban, négy kirendeltségen vezetik majd be. Ezek a helyszínek Magyarország, Málta, Bulgária és India. Ez egyben a fejlesztés egyik kritikus pontja is − nyilatkozta a szakértő −, mivel a bolgár és az indiai Lufthansa Technik kirendeltségek újonnan induló vállalkozások, melyek már az indulásnál az új rendszermegoldással dolgoznak, így annak átadása és éles üzembe helyezése nem szenvedhet késedelmet.

Mivel a rendszer használatát később minden érintett országra kiterjesztik, fontos volt, hogy azt később egyszerűen és minimális lokális változtatással bevezethessék egy-egy új helyszínen. Ezért a kialakított megoldás a lehető legnagyobb mértékben támaszkodik az SAP standard képességeire, a budapesti Lufthansa Technik üzleti és SAP tapasztalataira, miközben a kívánt funkciókat kompromisszumok nélkül látja el.

A munka első szakasza lezárult augusztus végén, amikor is átadásra került a koncepciót leíró mintegy 600 oldalas tervdokumentáció. Az év hátralévő részében technikailag is kialakításra kerül a template, majd sor kerül az első ország, Magyarország rendszerbe kapcsolására. Azt követően nagyjából negyedévente egy-egy új ország csatlakozik a rendszerhez.

A tervek alapján kiépülő megoldás alkalmas a Lufthansa Technik repülőgép-karbantartási feladatainak tervezésére, azok lebonyolításának követésére, a ráfordítások személyzeti és anyagköltségeinek teljes körű elszámolására is. Természetesen az összes kapcsolódó pénzügyi és egyéb vállalati folyamat támogatására a személyzeti és bérszámfejtési feladatokat is beleértve.

A fejlesztés az új és egyedi szolgáltatások mellett két ponton nyújt majd kiemelkedőt: egyfelől a későbbiekben korlátlan számban ad majd lehetőséget további cégek, leányvállalatok bekapcsolására, másfelől a szoftver jövőbeli fejlesztései, esetleges későbbi funkciók aktiválása gördülékenyen, problémamentesen történhessen.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció