Hangfájlba rögzíthető elektronikus könyvtár vakoknak és gyengénlátóknak

Világújdonságnak számító, elektronikuskönyv-szerkesztő és hangoskönyv-konvertáló programot mutatott be pénteken az Informatika a Látássérültekért Alapítvány, amelyet a T-Online 7 millió forintos támogatásával fejlesztett ki. Az új rendszer lehetővé teszi a letöltött dokumentumok hangfájlba rögzítését, és így azok hordozható lejátszókon vagy számítógépeken is meghallgathatók.

A Fehér bot nemzetközi napja (október 15.) alkalmából a világon elsőként próbálhatják ki a vakok és gyengénlátók azt a kifejezetten számukra megalkotott új magyar szoftvert, amely felolvassa az elektronikus írott szöveget, szerkeszteni, rögzíteni is képes azt, sőt a hangzást is befolyásolni tudja. A Dramatizált Elektronikus Könyvszerkesztő (DEX) nemcsak a rendszeres számítógép-felhasználó látássérültek számára jelent könnyebbséget, hanem azoknak az érintetteknek is, akik eddig csak a hangoskönyvek útján tudták ismereteiket bővíteni. Az mp3-as fájlba konvertált szöveg meghallgatásához már nem kell a számítógép, internetkapcsolat sem szükséges hozzá, akár egy egyszerű, hordozható lejátszó is alkalmas a célra.

A meghallgatás élményét javítja, hogy a felhasználó megváltoztathatja a hangkaraktert, a hangerőt, a beszédsebességet, választhat két-két férfi és női hang alkalmazása között, mondhatni szereposztást készíthet. Az újdonság együttműködik a látássérültek által eddig használt programokkal és tartalmazza a Budapesti Műszaki Egyetem Távközlési és Médiainformatikai Tanszékén kidolgozott beszédszintetizátor (Profivox) erre a célra kifejlesztett verzióját.

Szuhaj Mihály, az Informatika a Látássérültekért Alapítvány elnöke elmondta, a Magyarországon élő mintegy 13 ezer vak és jóval több gyengénlátó életminőségét könnyíti meg az ingyenesen bárki által letölthető program, amely rövidesen az Origo honlapján is elérhető lesz. A digitális esélyteremtő lehetőség továbbfejlesztéséhez a T-Online (a Magyar Telekom Nyrt. vezetékesinternet-márkája) a jövőben is segítséget kíván nyújtani.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció