Születésnap: ma 160 éves a Siemens!

A Siemens, amely a szerény berlini "hátsó udvari" műhelyből kiindulva nőtt nagy világvállalattá, a legtöbb iparvállalatnál hosszabb sikertörténetre tekinthet vissza. 160 évvel ezelőtt, 1847 október 12-én alapították meg Berlinben a “Telegraphen-Bauanstalt von Siemens & Halske” vállalatot, a későbbi Siemens AG elődjét. Az indulásakor távírógépek építésére specializálódott  finommechanikai műhely néhány évtized alatt  a világ egyik legnagyobb technológiai vállalatává fejlődött, amely – megtartva hagyományos értékeit és a kiemelkedő műszaki alkotó munka presztizsét – ma a globális piacon működve állítja az  ügyfelet tevékenysége középpontjába.

Peter Löscher, a Siemens elnöke és CEO-ja a születésnap alkalmából így fogalmazott: „A Siemens innovációi megváltoztatták a világot. A vállalat innovációs erejével, hosszú távra szóló portfóliójával és pénzügypolitikájával, valamint azzal az egyértelmű céljával, hogy a vállalatvezetés terén a világelsők közé kerüljön, a jövőben is nyereséges növekedést fog produkálni”.

A Siemens kezdettől fogva jövőbe mutató találmányokra és a nemzetközi piacokon való markáns jelenlétre alapozta sikerét. Az alapító Werner von Siemens által 1866-ban megalkotott dinamó, amely révén nagy mennyiségben, könnyen és olcsón lehetett kinetikai energiából villamos energiát fejleszteni, megnyitotta a tömeges villamosítás felé vezető utat. A Siemens-innovációknak köszönhetően az elektromos energia felhasználása lélegzetelállító sebességgel fejlődött. 1879-ben Berlinben bemutatták az első villamos lokomotívot, és kigyúlt a köztéri villanyvilágítás annak egyik divatos negyedében. Egy évvel később már villamos hajtású lift működött Mannheimben, és megindult az első villamosjárat Berlin-Lichterfelde-ben.

Ma, csakúgy, mint 160 évvel ezelőtt, a Siemensnél a fejlesztés és innováció a kor meghatározó szükségleteinek kielégítésére irányul. Így jutottunk el a dinamótól a világ legnagyobb és legjobb hatásfokú gázturbinájáig, az első kereskedelemben kapható villanykörtétől a fehér fényt kibocsátó diódáig (LED), az első elektronikus szabályzóktól az intelligens gyárig, az első városi villamostól az 500 km/ó sebességgel száguldó mágneses lebegővasútig (maglev), és az emberi test belsejéről készült első felvételektől a teljes testre kiterjedő háromdimenziós szkennelt képekig.

 

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció