Harmincéves az első modern játékkonzol

Harminc évvel ezelőtt, 1977 októberében került piacra az első modern tévés játékkonzolként számon tartott Atari 2600, amely egyúttal mindeddig a leghosszabb ideig gyártott és forgalmazott készülék a műfajban.

A készülék ötlete még korábban, egész pontosan 1971-ben megszületett Ralph H. Baer fejében, aki ekkor szabadalmaztatott egy „televíziós játék- és oktatókészüléket”. A prototípust a Cyan nevű cég fejlesztette ki „Stella” néven, a társaságot azonban hamarosan megvette az Atari. Nos, az Atari-nak sem volt elegendő anyagi erőforrása a fejlesztéshez, így aztán 1976-ban a Warner Communications vásárolta meg a céget, 28 millió dollárért. Az Atari 2600 fejlesztése közel 100 millió dollárt emésztett föl, ám ez hosszú távon minden bizonnyal megérte. A készüléket ugyanis teljes 170 hónapon át, 1977 októberétől 1992 január 1-ig árusították, és ezalatt mintegy 30 millió darab kelt el belőle. Érdekesség, és egyben tanulságos is lehet a mai gyártóknak, hogy a kezdetben 199 dollárba kerülő konzol az első két évben komoly veszteséget termelt az Atari-nak, 1980-ban azonban már 2 milliárd dollár profitra tettek szert a 2600-zal.

Ami a hardvert illeti, az Atari 2600 szíve egy 1,19 MHz-es MOS Technology 6507 processzor volt, 128 bájt RAM-mal, a megjelenítés pedig 160 x 192 képpont és 128 színárnyalat volt a TIA interfész segítségével. A játékkazetták kezdetben 4 kilobájt kapacitásúak voltak. A készülék sikere jól illusztrálja, hogy a hardvernél egy konzol esetében mennyivel fontosabbak a jó játékprogramok; az Atari-n a legnépszerűbbek a Pac-Man és az Asteroids voltak.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció