Városom színei - Nemzetközi fotópályázat

A Metro Global nemzetközi fotóversenyt hirdet az összes olyan országban, ahol megjelenik a cégcsoporthoz tartozó ingyenes napilap. A Metro Global Photo Challenge (MGPC) elnevezésű versenyre amatőr és profi fotósok egyaránt nevezhetnek.

A képek témája, amelyet az értékelés során maximálisan szem előtt tartanak, a pályázó városa kell, hogy legyen. A verseny alcíme: Colours Of My City (Városom színei). A versenyt az interneten keresztül bonyolítják le: a nevezők az erre a célra készített honlapra, regisztrálást követően, feltölthetik képeiket, legfeljebb öt fotót. Az alkotásokra a honlap látogatói szavazhatnak.
 
A verseny egy helyi és egy nemzetközi fordulóból áll: az első szakasz, a magyarországi forduló október 1-jétől 21-ig tart, a nemzetközi kör pedig november 1-jétől 25-ig. A helyi fordulóból országonként öt kép jut be a nemzetközi döntőbe. Az öt továbbjutó kép közül kettőt a nagyközönség szavazatai alapján határoznak meg, míg a másik hármat egy szakmai zsűri jelöli. A zsűri tagjai: Molnár István, tipográfus; Vancsó Zoltán, fotográfus; Balla Demeter, fotográfus; Sebestyén László, fotográfus és Izbéki Gábor a Metro magyar kiadásának főszerkesztője.

A fotóversenyen nemzetközi és hazai győztest is fognak hirdetni. A verseny nemzetközi győztese Párizsba nyer kétszemélyes utazást, míg a hazai győztes díja egy két fő részére szóló belföldi wellness hétvége az ötcsillagos gödi Pólus Palace Thermal Golf Club Hotelbe, valamint egy 100.000 Ft értékű FotoMarket vásárlási utalvány. Nem maradnak nyeremény nélkül a 2-5. helyezettek sem: díjuk szintén egy két fő részére szóló belföldi wellness hétvége az ötcsillagos gödi Pólus Palace Thermal Golf Club Hotelben.

Regisztrálni és a versenyről további információkat olvasni az alábbi honlapokon lehet: www.metroglobalphotochallenge.com vagy www.metro.hu

A zsűri tagjairól bővebbet a http://www.metphoto.org/magyarorszag/jury oldal tartalmaz.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció