Egyszerűsíti processzormárkáit az Intel

Az Intel bejelentette, hogy 2008. január 1-jétől egyszerűsíti processzortermékei márkaelnevezéseit, ugyanakkor maguk a termékek, illetve azok kiadási menetrendje nem fognak változni.

Az Intel szóvivője szerint az intézkedés után a vállalati és mezei vásárlók egyszerűbb és követhetőbb termékmegnevezésekkel találkozhatnak majd. Először is a vPro és Viiv platformokat Core 2 vPro és Core 2 Viiv névvel illetik majd, utalva ezzel a kapcsolódó processzoros mikro-architektúrára. Ugyanígy, az eddig 5 különböző emblémával forgalmazott Centrino, Centrino Duo és Centrino vPro laptop-platformok megnevezése a továbbiakban csak Centrino és Centrino vPro lesz, a kétféle lapkára reflektálva összesen kétféle logóval. A kétmagos lapkák eluralkodásával a felső kategóriában az Itanium 2 szerverlapkák elnevezése is egyszerűen Itanium lesz, míg a Core 2, Xeon, Pentium és Celeron márkanevek (egyelőre) változatlanok maradnak.

Az Intel hivatalos közleményében külön kihangsúlyozta, hogy a név-egyszerűsítések nem jelentik a processzor-menetrend megváltozását, azaz a már bejelentett lapkák az előzetesen meghirdetett időpontokban fognak érkezni. A leginkább várt termékek jelen pillanatban a cég első 45 nm-es technológiával készült Penryn processzorai, amelyek november 12-én érkeznek.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció