Mobiltelefon-hiány várható

A túltelített mobilpiacon meglepőnek tűnik az az elemzői jóslat, miszerint a közeljövőben a gyártók nehezen tudják majd kielégíteni az igényeket, mindezért a részegységek hiánya lesz majd felelős.

A mára szinte teljesen telítődött mobilpiacon olyan túlkínálat van, hogy új gyártók már alig jelennek meg, hiszen még egy készülékkel több vagy kevesebb, aligha számít. A legnagyobbak és közepes gyártók is állandóan megújuló és egyre szélesebb kínálattal gondoskodnak a helyzet fenntartásáról, aki új gyárat alapít, mintha vizet hordana a Dunába. A Cowen Research elemző-csapat Matthew Hoffman vezetésével azonban arra a meglepő feltételezésre jutott, hogy mindez hamarosan megváltozhat. A gondot szerintük éppen az okozza majd, hogy túlságosan sok telefont és túlontúl gyakran vásárolunk. A lerövidült életciklus miatt azonban jóval több telefont kell gyártani, még ha esetleg nincs is rajtuk nagy haszon. Mindez azonban egy generációváltással párosul a mobiliparban, ahol most kezdenek megjelenni a nagyobb méretű speciális érintő-LCD-vel szerelt modellek. Hoffmanék szerint éppen ez okozza majd a gondot, mivel ez a kulcsfontosságú alkatrész, mely nem lecserélhető másra, hiszen a modellek alapkoncepciójához tartozik, nem lesz kellő számban elérhető. A várható fejleményeken tovább ront, hogy a hiány vélhetően a konkurencia beszűküléséhez vezet majd, mivel nagy gyártók, mint a Motorola, Nokia, vagy éppen a Samsung, vagy a Sony Ericsson hatalmas megrendeléseikkel lekötik a részegység-gyártókat, és a kisebbeknek nem jut majd megfelelő mennyiségű, vagy minőségű panel.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció