IDC Business Intelligence Roadshow 2007 Budapesten

"BI mindenkinek: műszerfal minden asztalon" mottóval szeptember 25-én, Budapesten rendezte meg Business Intelligence Roadshow 2007 magyarországi konferenciáját az IDC. A mintegy 110 résztvevő a félnapos rendezvényen három előadást, egy workshopot és egy kerekasztal-beszélgetést hallgatott meg. A BI nagyágyúi közül mindössze az Oracle és az Information Builders képviseltette magát előadással, hiányzott ezúttal az SAS, Cognos, IBM, SAP, Microsoft, Sybase stb.     

Thomas Vavra, az IDC CMA-régiós kutatási igazgatója "Átható Bi - Az intelligens világ kiterjesztése" című előadásában kifejtette, tíz éven belül az üzletiintelligencia-megoldások (BI) éppoly fontosak lesznek a versenykörnyezetben működő szervezetek számára, mint napjainkban a PC-hálózatok. Nemcsak az üzleti világban lesznek mindenütt jelen, hanem a vállalati szervezeten belül is. Az e-mailezéstől és archiválástól kezdve a folyamatokon át az üzleti tranzakciókig, a BI ilyen vagy olyan módon a működés szinte minden területére hatást gyakorol. A BI világpiac 2006-ban 18,4 milliárd dollár nagyságú volt, Magyarországon ugyanebben az időszakban 45%-os volt a BI alkalmazások növekedése. Kiemelte: a sikeres BI-bevezetéshez fontos, hogya vállalatnál az üzleti világot jól ismerő, felsőszintű vezetőként foglalkoztatott, ám külön kijelölt BI-felelős vezesse a bevezetést. Hangsúlyozta, a BI bevezetését kisebb lépésekben, módszeresen szabad csak elvégezni. Ugyanakkor a bevezetés sikere szempontjából a vállalati informatikának és üzleti oldalnak egyensúlyban kell lenni.

Etienne Villarrd, az Oracle EMEA térségért felelős termékmenedzsere a BI és az EPM (Enterprise Performance MÍanagement) gyorsuló konvergenciájáról beszélt. Dave Watson, az Information Builders cég EMEA térségért felelős értékesítési alelnöke előadásának az  "Intelligens keresés - az üzleti intelligencia és a vállalati keresőmotorok összekapcsolása" címet adta. A vállalat felmérése szerint a BI-t telepített vállalatok belső embereinek 10%-a használja rendszeresen a rendszert, a belső vállalati információknak átlagosan 20%-a kerül ezekbe a rendszerekbe. Bemutatta, hogy a Google az összes vállalati rendszerrel képes együttműködni, ám az alkalmazó cégen belül magas szintű keresési/kutatási rendszert kell hozzá felépíteni, működtetni. Beszélt továbbá az Apache Lucene nyílt forráskódú keresőgépéről is.         

A BI jövőjének illusztrálására egy világhírű BI-gurut is meghívtak, hogy ismertesse a BI-megoldások hatásait, a nagyvállalati szintű keresési lehetőségeket és az üzleti működés átalakulásának kérdéseit. Az amerikai Bill Inmon, aki saját vállalatának, az Inmon Data Systemsnek az elnöke, nem más, mint az adattárházak kitalálója, atyja. A Corporate Information Factory és a Government Information Factory adattárház-modellek megalkotója, 46 könyv és több mint 650 cikk szerzője az adattárházak építésének, használatának és karbantartásának témakörében. Magyarország az ötvenedik ország, ahol adattárház témában megfordul. Néhány kijelentést idézzük:

  • nem makro-, hanem mikroszinten lehet bebizonyítani, hogy a vállalati adattárház beruházások megérik a pénzüket,
  • nem technikai adatokkal kell a vállaéati vezetőket meggyőzni az adattárház-beruházás jelentőségéről, hasznáról,
  • a visszamenő időre szóló sok és sokféle jelentéshez érdemes adattárházat kiépíteni és fenntartani;
  • az adattárházat üzemeltető vállalatnál minden újabb elemzés elkészítése viszonylag olcsó és időben gyorsan történik,
  • az adattárházzal a vállalati adatok egységesítése is megtörténik;
  • további adattárházelőnyök: adatintegráció, egységes és integrált vállalati ügyfél- és adatdefiníció;
  • az adattárház kiváló megoldás arra, hogy a vállalati hisztorikus (5-10 év) tényadatokat biztonságosan, könnyen vissszakereshető módon tárolják.
 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció