A Sony eladja Cell csipgyártó-üzemeit?

A japán sajtó értesülése szerint a Sony el szándékozik adni a PlayStation 3 játékkonzolban is megtalálható, sokmagos Cell processzorokat gyártó kapacitását a Toshibának.

A Nikkei pénzügyi lap szerint az eladás része a Howard Stringer elnök-vezérigazgató által tervezett átfogó reformoknak, amelyek a világ egyik legismertebb elektronikai vállalatának talpra állítását célozzák. A Cell részleg eladásával ugyanis a cég könnyebben tudná összpontosítani erőforrásait a valaha legfontosabbnak, és ma is a legsikeresebbnek számító audiovizuális szórakoztató elektronikai termékeire. A CPU fejlesztésében részt vevő Toshiba ugyanakkor szintén érdekelt lehet a vételben, mivel inkább a tevékenységi profiljába illeszkedik, ráadásul előnyhöz juttathatná csipgyártó riválisaival, például a Samsung-al vagy az Intel-el szemben.

A Power processzormag körül 8 speciális funkciójú további magot tartalmazó Cell lapkát az IBM, a Toshiba és a Sony közösen fejlesztette ki, még 2005-ben. A 90 nm-es eljárással gyártott szuperprocesszor tavaly ősszel debütált az IBM pengeszervereiben, illetve a Sony PlayStation 3 játékkonzolban. A 65 nm-es technológiával gyártott, olcsóbb és energiatakarékosabb verzió idén tavasszal látott napvilágot.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció