Újabb kijelző-problémák az iPod-nál

Ahogyan az előző generációs lejátszók esetében, úgy a legújabb iPod-oknál is meghibásodásokat tapasztaltak egyes felhasználók, ráadásul már megint a kijelzővel kapcsolatban.

Most azonban nem csupán a felületi sérülésre és karcolódásra való fokozott hajlamról van szó, hanem alapos meghibásodásról. Egyes érintőképernyős iPod Touch készülékek LCD kijelzőin ugyanis a fekete árnyalatok egyszerűen elhalványulnak, illetve belemosódnak más színekbe. Ettől a képernyőn megjelenő kép teljes mértékben élvezhetetlenné válik, legalábbis a sajtóban megjelent beszámolók szerint. Az Apple egyelőre nem reagált hivatalosan a panaszokra, így a meghibásodások mértékes sem ismert. A cég korábban elszigeteltnek nevezte a karcolódó kijelzők ügyét, később mégis megerősítette a lejátszóknak ezt a komponensét.

A Touch mellett az új nano-val kapcsolatban is érkeztek bejelentések, mégpedig az LCD kijelző hibás kialakításáról: ezek alapján a képernyő egyik sarka bizonyos esetekben egy kissé elhajlik, amitől nem illeszkedik megfelelően a lejátszó többi részéhez. Az Apple egyelőre ezekre a panaszokra sem válaszolt. Az új iPod zenelejátszókat nem egészen két hete hozta forgalomba a cég.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció