AMD Phenom: a logó már megvan

Az AMD néhány hónappal új Phenom asztali processzorai decemberi megjelenése előtt bemutatta a lapkákhoz kitalált márkajelet, amely leginkább egy stilizált üstököst formáz.

A Phenom X4 (Kuma, Stars magok) lesz a cég első négymagos asztali processzora csakúgy, mint a nemrég megjelent Barcelona Opteron a szerver CPU-k terén. A Phenom az asztali Athlon utódaként a felső réteget képviseli, és egyelőre 2-2,4 GHz közötti órajelű verziói fognak megjelenni. A Phenom ezen kívül kétmagos X2 (Agena, Stars mag) változatban is forgalomba kerül majd decemberben, szintén 2-2,4 GHz-es órajellel, 2008 elején pedig egy 2,8 GHz-es változat is megjelenik a piacon. Emellett az AMD megtartja a speciális Athlon-oknál használt FX jelölést is; a Phenom FX lapkák szintén jövőre érkeznek, és órajelük 2,6 GHz-től indul majd.

A Phenom elnevezés a cég szerint a „phenomenal” („rendkívüli, fenomenális”) angol szóból ered, és nyilvánvalóan a lapkák által nyújtott teljesítményre és élményre utal. Az AMD egyébként megtartja az Athlon márkanevet a középkategóriás, illetve a Sempron-t a belépő szintű termékekhez. Ez azt jelenti, hogy a szintén 65 nm-es eljárással készülő, de csak kétmagos Kuma és Rana kódnevű termékek viselik majd ezeket az elnevezéseket. A középkategóriás, 2-2,9 GHz-es, 1 MB L2 és 2 MB megosztott L3 gyorsítótáras Kuma, illetve a 2,1-2,3 GHz-es, 1 MB L2 gyorsítótáras Rana szintén az idei utolsó negyedévben kerül forgalomba.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció