Elhelyezték a Pannon új székházának alapkövét

Új szakaszba lépett ma hazánk egyik legnagyobb zöldmezős beruházási projektje: Törökbálinton megünnepelték a Pannon új székházának alapkőletételét. Az eseményen, Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára, Keller László polgármester, valamint Jan Edvard Thygesen, a Telenor ügyvezető alelnöke és Ove Fredheim, a Pannon vezérigazgatója mondott beszédet.

A Pannon új székháza Magyarországon eddig nem alkalmazott, teljesen új irodakoncepciót teremt, mely a benne dolgozó emberek interaktivitására és az alkotó munkára helyezi a fő hangsúlyt. Az itt megvalósuló új munkakoncepcióban minden a széles körű kommunikációt, az információk megszerzését és megosztását szolgálja majd. Ennek érdekében építészetileg és a belső terek kialakítását illetően is eltér a hagyományos irodaépületektől. A megszokottnál több, és attól eltérő jellegű terek állnak a munkatársak rendelkezésére a formális és informális találkozások, az információk megosztása céljára. Az önálló munkára tervezett munkaállomások is a gyors információcserére épülnek, mivel nyitottságuknak köszönhetően teljes mozgásszabadságot biztosítanak. A koncepciót a legkorszerűbb információ kommunikációs technológiák támogatják, melyek az interakciót szinte bárhonnan lehetővé teszik.

A Pannon a székház tervezésekor és építésekor is hű marad elkötelezettségéhez, amely a leginkább környezettudatos hazai társaságok egyikévé teszi: az új irodaház organikusan épül be a természetbe. Az épület a nyolchektáros völgy területének mindössze 7,55 százalékát foglalja majd el a megengedett 30 százalék helyett. A terület 69 százalékát megőrzik zöldterületként, bár az előírás mindössze 40 százalék lenne.

Az ünnepségen Majorosi Emese, a Pannon sajtó- és információs igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd a társaság vezérigazgatója, Ove Fredheim beszélt az interaktív iroda koncepciójáról, és arról, hogyan járul hozzá a Pannon további sikereihez. Ove Fredheim elismerően szólt a projekt építészeti, a Zoboki, Demeter & Társaik Építésziroda, illetve a beruházást megvalósító cégek, az Arcadom Építőipari Zrt. és a Narva Kft. munkájáról.

Garamhegyi Ábel államtitkár, az infokommunikáció mindennapi életben betöltött modernizációs szerepét, és a telekommunikációs vállalatok gazdaságfejlődésre gyakorolt hatását emelte ki. Keller László, Törökbálint polgármestere elmondta, milyen változásokkal tekint Törökbálint egy ilyen jelentős gazdasági társaság érkezése elé. Jan Edvard Thygesen, a Telenor ügyvezető alelnöke és kelet-közép-európai tevékenységének irányítója a Pannon norvég anyavállalata által az interaktív iroda koncepciójának alkalmazásában szerzett tapasztalatokról szólt beszédében.

A beszédeket követően Ove Fredheim és Jan Edvard Thygesen, valamint Sokorai István, az Arcadom vezérigazgatója és Mikael Berg, a Narva ügyvezető igazgatója helyezte el az alapkövet. Az új székház 26 520 m2 – a parkolókkal együtt 34 890 – alapterületen helyezkedik majd el, s mintegy 1200 munkaállomás lesz majd benne.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció