Több mint 300 embert vesz fel a Nokia Komárom

A Nokia ma bejelentette, hogy új munkaerő felvételével létszámot tervez emelni komáromi mobiltelefongyárában. Az újonnan felvett munkatársakkal együtt a komáromi Nokia alkalmazottak létszáma meghaladja majd az 5300 főt. A Komáromban gyártott termékportfólió folyamatosan bővül. A Nokia az új alkalmazottak felvételére dedikált kampányt folytat az elkövetkezendő hetekben. A kampány részeként a Nokia Komárom különböző egyetemi és főiskolai állásbörzéken is részt vesz, és a Komárom-környéki városok álláspiacain is megjelenik. A felvételi folyamat várhatóan októberben záródik le.

„A Nokia fontos és megbízható munkáltató Magyarországon – mondta Timo Kahelin, a komáromi gyár ügyvezető igazgatója. Hozzátette: „Büszkék vagyunk komáromi eredményeinkre, és arra, hogy a helyi közösség aktív és felelősségteljes tagjai vagyunk. A portfoliónk az évek folyamán bővült: a Nokia Komárom jelenleg több tucat különböző készüléket állít elő. Mindezt nem érhettük volna el a munkatársaink elkötelezettsége nélkül.”

A gyár az első komáromi mobiltelefon legyártása (1999) óta folyamatosan bővült. A Nokia komáromi beruházásai összesen közel 200 millió eurót tesznek ki. Ebbe a kezdeti zöldmezős beruházás, a 2004-es bővítés és a gyár legújabb bővítése: az év elején bejelentett logisztikai központ építése is beletartozik. Jelenleg a Nokia megközelítőleg 5000 embert foglalkoztat Komáromban.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció