Privatizálják a Telekom Slovenijét

A szlovén kormány pénteken nemzetközi privatizációs pályázatot hirdetett a többségében állami Telekom Slovenije távközlési cég 49,13 százalékos részére.

A kiírás szerint a részesedés egyben, vagy két részletben is megvásárolható, utóbbi esetben az első lépésben 35,13 százalékot privatizálnak, és három évvel később a második lépcsőben a maradék 14 százalékot.

A nem kötelező ajánlatok benyújtásának határideje október 15. A reménybeli vásárlónak szeptember 28-ig ki kell nyilvánítania érdeklődését és regisztráltatnia kell magát a privatizációs bizottságnál. Ezt követően október közepéig van ideje a nem kötelező ajánlat megtételére. A kötelező ajánlatokat előreláthatólag december elejéig várják majd, a privatizációs szerződést az idén december végén, vagy a jövő év elején akarják megkötni. A nem kötelező ajánlatok elbírálásánál a vételi ár mintegy 70 százalékot nyom a latba, a pályázat műszaki része 30 százalékot. Eddig, előzetesen mintegy 10-15 cég jelezte érdeklődését.

A Telekom Slovenijét az első, 2006 októberi privatizációs szakasz óta a Ljubljanai tőzsdén jegyzik, tőzsdei értéke jelenleg közel 3,2 milliárd euró, így a 49 százalék mintegy 1,56 milliárd eurót ér. A cég jelenleg 62,53 százalékban a szlovén állam tulajdona, további 11,6 százalékot a KAD és SOD állami alapok birtokolnak. A privatizáció lezártával az állam 25 százalék plusz egy részvényt akar megtartani a Telekom Slovenijében.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció