FreeSoft I. félév: megduplázott veszteség

A tőzsdén jegyzett FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Nyrt. az év első felében 357 millió forint veszteséget könyvelt el, szemben az előző év hasonló időszakában elszámolt 183 millió forint veszteséggel - jelentette a társaság a hétvégén a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésében.

Az árbevétel 39 százalékkal 990 millió forintra csökkent részben a belföldi állami megrendelések elmaradása miatt - magyarázza a FreeSoft a jelentésben. Az árbevétel 33,5 százalékát adták a leányvállalatok, amelyek 85 millió forint üzemi veszteséggel zárták a félévet.

A konszolidáltan 386 millió forint üzemi szintű veszteséget növelte az is, hogy az újonnan kialakított üzletági szerkezet miatt magasan képzett, magas jövedelmű szakemberek kerültek a társasághoz - írja a jelentés.

Ugyanakkor a kimutatás szerint a személyi jellegű ráfordítások közel egy százalékkal 462 millió forintra mérséklődtek.

A menedzsment várakozásai szerint a második félévben növekszik a termékeladás és a szolgáltatási üzletág bevétele az első félévben megkezdett nagyobb projektek eredményeként.

Az adó- és kamatfizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti veszteség (EBITDA) az időszak alatt mínusz  101 millió forintról mínusz 370 millió forintra nőtt.

A FreeSoft 1,358 milliárd forint saját tőkéje az időszak végén kisebb volt az 1,435 milliárd forint jegyzett tőkénél. A félév végén a rövid lejáratú hitelek 87 százalékos növekedéssel megközelítették a 800 millió forintot, a hosszúlejáratú hitelek pedig 12 millió forintot tettek ki.

A FreeSoft részvényei a Budapesti Értéktőzsde B kategóriájában forognak. A részvény a pénteki tőzsdenapot 2550 forinton, az előző napinál 40 forinttal drágábban zárta, de mindössze 64 papír cserélt gazdát. A részvény legmagasabb árfolyama az elmúlt 52 hétben 2745 forint, a legalacsonyabb 2160 forint volt.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció