A Dell beismerte, hogy 4 éven át kozmetikázták a könyvelést

A Dell a márciusban napvilágot látott könyvelési hiányosságok nyomán lefolytatott belső vizsgálat eredményei alapján beismerte, hogy 4 éven át folyamatosan, a valósnál összesen 150 millió dollárral több bevételről számolt be.

A közzétett adatok alapján 2003 első és 2004 második negyedéve között 10-13, a többi három hónapos időszakban pedig maximálisan 5 százalékot kerekítettek felfelé a könyvelésben. Valótlan számokat a vizsgálat szerint csupán egyszer könyveltek, a bevett gyakorlat inkább az volt, hogy rendszeresen az adott időszakban még nem befolyt bevételeket tüntettek fel a mérlegben. A cél nyilvánvalóan az volt, hogy a tőzsdén kedvező magasságban tartsák a Dell papírok árfolyamát. A közvetlen felelősök, Kevin Rollins vezérigazgató és Jim Schneider pénzügyi igazgató még a botrány kipattanása előtt távoztak a cégtől, más vezetők neve pedig egyelőre nem került említésre az ügyben.

A jelentést és a javasolt módosításokat még jóvá kell hagynia a tőzsdefelügyeletnek (SEC). A Dell az utóbbi időkben jelentős piacvesztést volt kénytelen elkönyvelni, miközben a piacvezető szerepet tőle visszavevő HP folyamatosan sikerekről számolhat be. A cég éppen ezért jelentős változtatásokat vezetett be, amelynek része a nyitás a hagyományos kiskereskedelmi csatornák felé, illetve az AMD processzorral, vagy Linux rendszerrel ellátott PC-k forgalmazása is.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció