Wishdom, a kívánságok honlapja

Három hét alatt több mint ezer kívánságot regisztráltak az első kívánság-honlapon, a Wishdom-on. Néhányat közülük már teljesítettek is.

Három hete indult és máris nagy siker az első kívánság-honlap, a wishdom.com, amely a társkeresők és az on-line aukciós házak mintájára a vágyakozóknak és a kívánságok teljesítőjének kínál lehetőséget arra, hogy egymásra találjanak. A honlap osztrák-német koprodukcióban készült és még karácsony előtt elindítják az amerikaiaknak szánt változatát.

A honlapon egyaránt regisztrálniuk kell a kívánóknak (wisher) és a kívánságok teljesítésére vállalkozóknak (giver), akik lehetnek cégek is. Napi egy kívánságot ingyen lehet elhelyezni, ha azonban egy giver ajánlatára jelentkezik valaki, azért már fizetni kell – maximum 2,59 eurót. A wishscoutok - miután ellenőrizték a kívánság hitelességét és megalapozottságát – továbbítják a jelentkező adatait a giver-nek, aki különféle feltételeket szabhat a vágyakozókkal szemben.

Nem kell csüggednie annak sem, akinek egy hónapon belül sem akad senki, aki teljesítené a kívánságát – az on-line közösség havonta szavaz arról, hogy kinek a kívánságát teljesítse a honlap mögött álló cég, a Wishdom AG. A szociális vagy kulturális töltetű különleges kívánságokat pedig a wishdom international foundation nevet viselő alapítványon keresztül váltják valóra.

A wishdom megalapítóinak célja, hogy egy adókból és kapókból álló on-line közösség jöjjön létre, ahol a cégek különleges, a kereskedelmi forgalomban nem kapható termékeiket és szolgáltatásaikat is felkínálhatják és népszerűsíthetik.

A kívánság-projektet 2005-ben hívták életre, és eddig 4-6 millió eurót költöttek a fejlesztésre. A tervek szerint két év múlva nullszaldós lesz a kívánság-biznisz, az amerikaiaknak szánt verziót pedig még karácsony előtt elindítják. A wishdom AG mögött osztrák, német és svájci magánbefektetők állnak, köztük a bécsi kommunikációs szakember, Christoph Klingler, aki a Creativclub Austria elnökségének is tagja.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció