A Novellnek ítélték a Unix jogait

A nagyvállalatoknál előszeretettel használt szoftver tulajdonjogán évek óta vitatkozik az SCO Group és a Novell, most egy bíróság kimondta, ez utóbbi rendelkezik az operációs rendszer jogaival.

A Unix még az AT&T és a Bell Labs közös fejlesztéseként látta meg a napvilágot 1969-ban, majd a 70-es években nagy befolyást gyakorolt a szoftverfejlesztések fő irányára. A 80-as évekre az operációs rendszer erős állásokat épített ki a nagyobb felhasználók és feldolgozóegységek körében, jóllehet a személyi számítástechnikában sohasem volt igazi tényező. Fontos azonban, hogy a részben rá épülő Linux rendszerek jogilag mennyire tiszták és mely részeik milyen kötelezettséget rónak a felhasználókra, fejlesztőkre. Ezt a kérdést is hivatott volt tisztázni az SCO Group és a Novell pere, melyben mindkét vállalat bejelentette igényét a Unix-xal kapcsolatos jogokra. A most egy Utah állami kerületi bíróság által meghozott döntés szerint a Novell az igazi tulajdonos. A döntés talán nem végleges, de Dale A. Kimball bíró 102 oldalas döntése komoly hatással lehet az ügy végleges kimenetelére. Fontos mellékhatás, hogy a Novell kontra SCO per igazi tétje az SCO által az IBM ellen 2003-ban indított per, mely akkor olyan ígéretes pénzforrásnak tűnt, hogy a cég ma 1 dollár 55 centes részvényei egészen a 19 dollár 41 centes szintig törtek fel. A Linux-világ vélhetően üdvözli a bíróság döntését, mivel az SCO már előzetesen bejelentette, ha megkapja a Unix jogokat, komoly jogdíjakat követel majd a nyílt-forráskódú szoftverek tulajdonosaitól, az IBM-től, és minden olyan vállalattól, mely Unixra épülő megoldásokat helyezett le saját rendszerében.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció