Jelentősen tovább zsugorodott a PDA-piac

Az IDC felmérése szerint a gyártók 43%-kal kevesebb kézi számítógépet forgalmaztak az idei második negyedévben, mint egy évvel korábban.

Míg idén április és július között csupán 719 ezer PDA talált gazdára világszerte, addig egy évvel ezelőtt ez a szám még 1,26 millió volt. A telefonos funkcióval nem rendelkező kézi számítógépek forgalma évek óta hanyatlik, éppen az úgynevezett okostelefonok konkurenciája miatt, amelyek gyakorlatilag ugyanazt tudják, csak éppen még telefonálni is lehet velük. Nem véletlen, hogy a Dell tavasszal ki is vonult a piacról, beszüntetve Axim készülékei forgalmazását. Ami pedig a legnagyobb PDA-gyártót, a Palm-ot illeti, ők egyre inkább népszerű Treo okostelefonjaikra helyezik a hangsúlyt; nagyon valószínű, hogy akkortól számíthatjuk majd a PDA-k halálát, amikor ős is teljes mértékben átállnak az okostelefonokra. Jellemző, hogy a cég két év óta egyáltalán nem hozott ki új PDA modellt.

Az IDC adatai alapján a legnagyobb PDA-forgalmazó az idei második negyedévben is a Palm volt 44,1%-os piaci részesedéssel, őket a HP követi 23,5; a Mio Technology 13,6, valamint a Dell 3,3%-kal, ám a kivonulás miatt az ő részesedésük a következő negyedévtől értelemszerűn 0% lesz. Azok a cégek, akik kizárólag PDA-kat gyártanak és forgalmaznak, úgy próbálnak talpon maradni, hogy különféle extrákkal, például GPS-el, multimédiás szoftverrel, vagy vezeték nélküli szélessávú kapcsolattal látják el a készülékeket. Ugyanezek a funkciók azonban az okostelefonokon is egyre inkább ugyanúgy hozzáférhetőek.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció