Szerbiában dolgozik az AAM

Szerbia egységes pénzügyi rendszerének kialakításában vesz részt az AAM Tanácsadó. A 2 évre szóló, az Európai Újjáépítési Ügynökség (European Agency for Reconstruction) által finanszírozott projekt keretében a magyar vállalat itthon megszerzett államigazgatási tapasztalatát és szaktudását kamatoztatja sikeresen a nemzetközi porondon.

Erős nemzetközi mezőnyben bizonyult az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. a legjobbnak azon az Európai Újjáépítési Ügynökség által meghirdetett tenderen, melynek győzteseként 2 év alatt átláthatóbbá kell tennie Szerbia államigazgatása pénzügyi rendszerét. „A bírálat szempontjai között a két fő részt - 80-20 százalékos megoszlásban - a szakmai és pénzügyi ajánlat adta, így sikerünk nem pénzügyi, sokkal inkább szakmai” – mondta Muszka Imre, az AAM vezető tanácsadója, az ötfős szerbiai projekt vezetője.

A 2 millió eurós költségvetéssel rendelkező, a tervek szerint 2009 júniusában befejeződő megbízás fő feladatai közt szerepel az EU szabályrendszerének megfelelő modern pénzügyi folyamat kialakítása, mely lehetővé teszi az államigazgatási források hatékony elosztását. „Mindehhez a három fő funkciót – a könyvelést, az államkincstár kezelést és államadósság kezelést – külön-külön célalkalmazással lefedő, de egymással integrált rendszert alkotó pénzügyi menedzsment alkalmazás bevezetése adja meg az alapot” – tette hozzá Muszka Imre.

Az egyeztető megbeszélések már megkezdődtek, az Európai Uniót képviselő projektszponzor a feladatot összefoglalva úgy fogalmazott, hogy 2009 nyarára egy átlátható és egységes pénzügyi rendszer megteremtése és sikeres működése a cél. Az elfogadott szakmai és költségvetési terv alapján erre 4300 tanácsadói nap áll az AAM rendelkezésére.

„Vállalatunk egyre erősödő külföldi jelenléte bizonyítékként szolgál arra, hogy a hazai államigazgatási és üzleti szférában szerzett tanácsadói szaktudás külföldön is sikeresen kamatoztatható” – mondta Szűcs Zoltán, az AAM vezérigazgatója. A tanácsadó vállalat alig egy éve, 2006 elején nyitott külképviseletet Romániában, de külföldi tevékenysége ennél korábbra nyúlik vissza. Az AAM jelenleg számos projektet futtat a környező országokban, a rövid távú tervek között pedig újabb külképviselet megalakítása szerepel Bulgáriában, Macedóniában vagy Szerbiában.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció