Hálóba gabalyodva
2007. augusztus 1.
Az alábbi eszmefuttatáshoz, ahogy a Vélemény rovatunkban megjelent másik írásunkhoz (Mi fő az üzlet és informatika közös konyhájában?), a KPMG–BME Akadémia tavaszi fórumának témájául választott, a májusi Harvard Business Managerben az üzlet és az informatika jövőbeni viszonyát feszegető cikk szolgált alapul. A szerző, Danyi Pál eszmefuttatásával helyenként vitatkozva, máshol azt alátámasztva – olvasóink mindkét irányú hozzászólásaira is számítva – az internet üzleti alkalmazásával kapcsolatos megállapításokra és a jövőbeni lehetőségekre, illetve az ezekkel összefüggő hazai helyzetre, az előrejelzések visszhangjára összpontosítunk.
Danyi Pál, a Magyar Telekom IT-stratégiai kompetenciaközpontjának vezetője, a BME Menedzsment és Vállalat-gazdaságtan Tanszékének docense a vállalatok számára több értelemben is fontos világhálót három oldalról közelítette meg. Az információ- és tudásmegosztást, a csoportmunkát, a szolgáltatások weben történő ajánlásának és értékesítésének alapjaként szolgáló, ma már web 1.0 néven illetett hálózati infrastruktúra és a közelmúltban organikusan létrejött web 2.0 mellett a web 3.0 (erre szintén Vélemény rovatunkban megjelent Virtuális világkép című írásunkban reagáltunk) vállalatok számára nyitva álló lehetőségeit is érintette.
Beépített fékek?
Induljunk el az alapoktól, vagyis a web 1.0 helyzetétől: hol tartunk, és milyen, ma még kevésbé kihasznált lehetőségekre utal a nagyvilágba kitekintő, a jövőt vizualizáló szerző? Számomra úgy tűnt, természetesnek veszi, hogy a technológiák fejlődésével kitáruló kapuk, a többek között vezeték nélkül, mobil eszközökről is elérhető világháló, a sávszélességkorlátok leomlása stb. viszonylag gyorsan beépül a vállalatok üzletvitelébe és a társadalom mindennapjaiba. Ám azért ez nem ilyen egyszerű – persze ezt Danyi is sejti –, s kiváltképp nem a szélsőségek között vergődő Magyarországon. A szélsőségek alatt azt értem, hogy hiába vannak – bár fogyatkozóban – az informatikai, telekommunikációs iparunkra és termékeinek, szolgáltatásainak felhasználására kedvezően ható, jó műszaki adottságú szakembereink, ha a termékek, szolgáltatások ki- és felhasználásához elengedhetetlen oktatással, ismeretátadással több szinten is bajok vannak (s ez mindössze töredéke a bajforrásoknak). Ezzel azonban most nem foglalkozunk, csak annyit jegyzünk meg, hogy nem csupán az alap-, közép- és felsőfokú tanintézeteknek az információs társadalom tartalmára vonatkozó, az abban élésre felkészítő oktatási tervét és esetenként oktatóit tekintve van gond, hanem a vállalatok hozzáállásával is. Ez utóbbi is többrétű, de most csak az üzleti informatikai alkalmazások bevezetésénél az oktatással kapcsolatos anomáliákra kívánok emlékeztetni. Az ennek hiányán vagy „gyorstalpaló” voltán megspórolt tízezreknek többszörösét veszítik az ilyen gyakorlatot folytató cégek, s esetükben vélhetően nem vagy csak nyögvenyelősen válik értékteremtő „üzlettárssá” az informatika.
Kirakatban
A Danyi által említett és a világhálóval a céges kereteken kívül is hatékony vállalatközi együttműködést garantáló csoportmunka hazai viszonylatban még fehér holló (tessék megcáfolni, örömmel veszem), az információ- és tudásmegosztás tekintetében pedig még cégen belül is akadnak gondok, nemhogy a másokkal (szervezetekkel, civilekkel, intézményekkel, más, verseny szempontjából irreleváns, de tevékenységüket tekintve egymásra utalt vállalatokkal) való együttműködésben. Az információmegosztás a felhasználók irányában is döcög, pedig erre igazán számos lehetőséget kínál a web, itt van rögtön a cégek „kirakataként” is szolgáló honlap. Egy hagyományos üzlet jól megkomponált, figyelmet vonzó kirakatát látva még akkor is kezem az ajtókilincsen, ha amúgy üres a pénztárcám. Amennyiben belépve könnyen megtalálom, amit keresek, ha a vásárlás kényszere helyett a tájékozódás örömét, az eladó (szoláltató) támogatását stb. is érzem, az ajtón kilépve felnézek a házszámtáblára, és a címet is megjegyzem. Azonban úgy tűnik, a vállalkozások idehaza másképp gondolkodnak.
A hazai cégek között még mindig viszonylag nagyszámú az internet-előfizetéssel nem (esetenként számítógéppel sem) rendelkező mikro- és kisvállalkozás. De még ennél is elgondolkodtatóbb egy tavaly év végi, a magyar cégek internetes jelenlétét is firtató felmérés, amelynek egyik meglepő eredménye szerint a hazai vállalatok mindössze 42 százalékának van honlapja. Tudjuk persze, hogy még mindig sok az inaktív, illetve tevékenységével csak a tulajdonos(ok) napi megélhetését biztosító, a piac felé nem nyitó kényszervállalkozás, ám az arány mégis megdöbbentő.
- A fociklubok ráharaptak
Európa fejlettebb felén már a futballklubok is érzik az internetes jelenlét fontosságát. Többek között az FC Chelsea, a Manchester United, a Werder Bremen, az FC Bayern München, a Hamburger SV és a Hertha BSC is működtet honlapot, amelynek tartalma tekintettel van a szurkolói tábor lehetőségeire.
Mint ahogy az is, hogy a kutatócégek az elmúlt egyéves időszakban jellemzően a lakosság internetelérésében és -használatában bekövetkezett változásokkal, illetve az új technológiák terjedésével kapcsolatos megbízásokat kaptak, és a hazai vállalkozások, illetve az információsztráda közötti kapcsolatra vonatkozó adatokról, trendekről stb. alig látott napvilágot kutatási eredmény (bár lehet, hogy voltak, csak a megbízó üzleti szempontjai miatt nem nyilvánosak). A kormányzat oldaláról sem emlékszem a fentieket vagy a vállalatok üzleti informatikai felkészültségét firtató kezdeményezésre, pedig véleményem szerint az EU-s pályázati kiírásokhoz jó alapot szolgáltatna.
Csak következtetni lehet
Teljes lefedettség vélhetően a nagyvállalatokra, állami és közintézményekre jellemző, de hogy ténylegesen mely dolgozói rétegek és milyen korlátokkal használják a munkájukhoz (esetenként munkaidőben magáncéllal) az internetet – s hogy ez milyen mértékben függvénye a digitális írástudásnak –, arról szintén alig van ismeretünk. Saját cégeik vonatkozásában a bevezetőben említett fórum résztvevői szolgáltak némi erre vonatkozó információval. Többségük korlátozott (néhányuk szabályozott) internethasználatról beszélt, amelynek mibenléte a kb. egytucatnyi megszólaló cégét tekintve is igen eltérő. Van, ahol a munkához használt számítógépről nem, csak az erre a célra fenntartott „közösről” érhető el – bizonyos mértékig korlátozott tartalommal – a világháló. A tartalomkorlátozás köre is eltérő, a szexoldalak mellett például több helyen is tiltott vagy időkorlátok közé szorított a közösségi oldalak elérése. De ez már a később részletezett web 2.0 témáját súrolja, előrebocsátva, hogy a közösségi hálózatokhoz nemzetközi szinten sem egységes a vállalatok hozzáállása – az ügyfelekről, munkatársakról való tájékozódástól a web 2.0 minden formációjának tiltásáig széles a skála –, és ahogy már a web 1.0 esetében is, igencsak tevékenységfüggő (egy bank és egy k+f-ben érdekelt gyártó vagy szolgáltató esetében korántsem ugyanaz). Ugyanakkor a fórum résztvevői között akadt olyan multinacionális vállalat is, ahol azt a munka szerves részének tekintve elvárják az internethasználatot. Mindez persze beosztás, munkakör függvénye. Például a menedzsereknek nincs idejük hírlistákat böngészve összeszedni a számukra releváns napi híreket (már ahol van – és nem csupán díszként – a menedzsereknek PC-jük), így igénybe veszik az RSS-t, vagyis a hírcsíkok képernyőre „varázslását”. Korlátozódhat céghírekre, de személyre szabottan is beállítható, kihez milyen „hírcsokor” kerülhet. (Július végi hír, hogy a Nemzeti Hírközlési Hatóság, az NHH is RSS-csatornát indított honlapján a szolgáltatók, a szakmai partnerek, a sajtó, valamint a hírközlés iránt érdeklődők tájékozódásának megkönnyítésére.)
- Árulkodó adatok
Azért a tényleges internethasználatot firtató felmérések a lakossági internetelérés százalékos változásainak követésén túl, ha áttételesen is, de tanúskodnak a munkahelyek digitális világhoz való hozzáállásáról. Egy, a HVG-ben napvilágot látott idei NRC-felmérésből például kiderül, hogy a 15 és 69 év közötti hazai lakosok 59 százaléka még soha nem élt a világháló által kínált lehetőségekkel, s nem feltétlenül anyagi okok miatt. Ugyanis az otthoni eléréssel rendelkezők egyharmadát is hidegen hagyja a világháló. Az okok között – ha nem is ebben a megfogalmazásban – elsősorban a digitális írástudatlanság húzódik meg. S mivel a megkérdezettek jelentős hányada tanul vagy dolgozik, ez a munkahelyek elektronizáltságáról, illetve az internet adta lehetőségek munkahelyi kiaknázásáról is árulkodik. (Azt már csak félve kérdezem meg – és nem is tartozik szorosan a cikk témájához –, hogy a középiskolák elvileg 100 százalékos internetellátottsága mellett vajon milyen egyéb következtetések vonhatók le a fenti arányból.)
A hazai lakossági internethasználatra vonatkozóan összehasonlítási alapként nézzünk néhány külföldi példát! A brit statisztikai hivatal által a szigetországban végzett felmérés adatai szerint amíg minden tizenkét brit háztartás közül csak egyben nincs internet-hozzáférés, a legmagasabb keresetű családok és a legszegényebbek vonatkozásában az arány 90, illetve 20 százalékos. Az USA-ban viszont – sokak számára talán meglepő módon – a háztartások 29 százalékában (31 millió) nincs internetelérés (az összes háztartás 52 százalékában viszont széles sávú található), és ugyan eltérő okok miatt, de legtöbbjüknek nem is hiányzik az információs sztráda. (Megjegyezzük, a digitalizáció, a digitális televíziózás ott sokkal előbbre jár az európainál.) Szakértők szerint a távolmaradók egy részét leginkább a szórakoztatói – elsősorban televíziós – ajánlatok csábítják, így a két terület ötvözésével (IPTV stb.) a jelenlegi távolmaradók elgondolkodnának a váltáson. Ám ezzel együtt is Észak-Amerikában használják legtöbben a világhálót (ki tudja meddig, hiszen Kínában percenként 100 új kezdő internetező kapcsolódik a világhálóra, és idén júliusban már összesen 162 millió kínai internetezett), Európában pedig a minden szempontból magas üzleti, társadalmi és politikai kultúrájú skandináv államok vezetnek, ahol az internet az időjárási és felszíni viszonyok miatti időszakos elszigeteltséget is „oldja”.
Az út kezdetén
Ezek után nézzük, miről marad(hat)unk le, többek között a fentebb vázoltak miatt, illetve hol látszik nálunk is áttörés.
Az üzlettárssá váló informatikáról szóló Danyi-féle alapcikk többek között az üzleti informatika hatékonyságjavításban, profittermelésben való részvételének jelen- és jövőbeni lehetőségeit boncolgatva úgy véli, hogy egy-két éven belül a hálózati (internetes) munka – olyan, ma még elsősorban a fiatalokat jellemző kommunikációs formákat is beleértve, mint a chatelés – a távmunka esetében, de cégen belül is a munkavégzés szerves része lesz. A már ma is egyre elfogadottabb elektronikus fizetési megoldások, a hazánkban még gyerekcipőben járó, de a világ boldogabbik felén egyre virágzóbb e-kereskedelem, a várhatóan javarészt ingyenesnek megmaradó online média – s ezzel együtt az online hirdetési formációk – térhódítása gyakorlatilag megfékezhetetlennek látszik. S a cég-, megye- és országhatárokon, földrészeken átívelő csoportmunka-lehetőségek, az interneten keresztüli szolgáltatások – beleértve az ASP-ben nyújtott informatikai szolgáltatásokat is – terjedésének figyelmen kívül hagyása sem kedvez az ezt óvatoskodva figyelő országok társadalmának, gazdaságának. Különösen akkor nem, ha a bekapcsolódáshoz megvannak vagy könnyen megteremthetők a feltételek, csak kulturális, társadalmi stb. szinten (is) fel kellene nőni az önmagukat kínáló lehetőségekhez. Persze az ehhez szükséges biztonsági megoldások szükségességét nem lehet elmismásolni, erre áldozni kell, mert megfelelő mérlegeléssel az ezzel járó költségek nem csupán behozhatók, de az internetes lehetőségek körültekintő kihasználása egyszerűsödő és hatékonyabb üzletvitelt is eredményezhet.
Ugyanakkor vannak lassan beérő technikák, amelyek alkalmazásától, nem tudni, mi okból, a fejlett országokban is ódzkodnak. Ilyen pl. az üzleti hatékonyság szempontjából mindenképp kedvezőnek látszó, de a vállalati kultúrában mégsem elterjedt széles sávú hálózatokra telepített videokonferencia. Danyi úgy véli, áttörést a nagy, lapos képernyők megjelenése jelenthet, ami lehetővé tenné – minden távoli helyszínt külön képernyőn megjelenítve – a résztvevők mindegyikének folyamatos „helyszíni” jelenlétét, s az ellenőrzés és a kommunikáció lehetőségét kibővítve kedvezően befolyásolhatná a távmunka terjedését is. A hatékonyságot fokozó jobb időkihasználásra további lehetőség a távoli telephelyekről való prezentáció követését és számítógépes hangkonferenciával annak megvitatását is lehetővé tevő webinar (Web Seminarium). Kifizetődő volta a korábban személyes részvétellel járó (és így komoly munkaidő-kiesést generáló) prezentációk gyakoriságának, illetve a távolságnak is függvénye (nem véletlen, hogy az adott ország fejlettségi fokán túl a különböző technológiák és azok eszközeinek elterjedésében a nagy távolságok, illetve a megközelítési nehézségek miatt pl. az USA és Skandinávia, valamint Új-Zéland is élenjár).
Upload – de hogyan és mit?
Rátérve a web 2.0 üzletformáló szerepére, induljunk ki az ITTK tavalyi jelentéséből, amely szerint 2006-ban a tartalomipar győztesei a web 2.0-s alkalmazások. Amíg az e-mailt tekinthetjük a postai levelezés virtuális párjának, addig a web 2.0-nak nincs offline megfelelője. A három betűből és két számból álló név a való világban eddig elképzelhetetlen fokú kooperációt, közösségi együttlétet, tudásmegosztást megvalósító technológiát és ráépülő megoldásokat, szolgáltatásokat stb. takar, amelyek közül 2006-ot leginkább a web 2.0-s alkalmazások továbbfejlesztése, a minőségi szolgáltatások létrejötte jellemezte. A fejlesztések mozgatórugója a webhasználók számának és világhálón töltött idejének folyamatos emelkedése. A Brandchannel.com olvasói részvételével évente tart szavazást a világ legbefolyásosabb márkájáról. A Google már második éve áll az első helyen – tavaly a Coca-Colát is megelőzve. A harmadikon a YouTube, míg a negyediken az Amerika 10 leglátogatottabb weboldala közé is bekerült Wikipedia áll. A Wikipedia hasznos vagy káros volta – pl. hamis-e, vagy valódi a felkerült anyagok tartalma – erősen megosztja a világháló közönségét, olyannyira, hogy az USA-ban a közösség által szerkesztett és felügyelt „liberális” enciklopédiára konzervatív válaszként megszületett a Conservapedia. A fenn lévő szócikkek aránya (Wikipedia: 1,8 millió, Conservapedia: 12 ezer – összehasonlításként a papír alapú Encyclopedia Britannica: 65 ezer) és a szerkesztési alapelvek (vallásos-jobboldali megközelítés) azonban még erősen megkérdőjelezik ez utóbbi közkinccsé válását, de valószínűleg nem is ez, hanem az alternatívateremtés (s persze némi üzlet reménye) a cél, no meg persze a politikai, illetve vallási különbségek és az ezekből származó „erények és erénytelenségek” hangsúlyozása. (Az eredeti projekt magyar anyanyelvű részeként létrejött Wikipedián 2006 végén közel 47 000, ez év július végén megközelítőleg 65 500 szócikk szerepelt, tartalomportáljainak száma 21. A Magyar Nagylexikon 160 ezer címszót tartalmaz. A több ezer regisztrált felhasználó többsége inaktív, a tényleges szerkesztők száma egy nagyságrenddel alacsonyabb.)
De hát pont ettől (is) olyan izgalmas a világ(háló), s idővel – mint minden internetes üzlet, üzleti modell, magamutogatás és közkinccsé tétel esetében – kiderül, melyiknek van jövője. És a nyelvi korlátokat (s a háló elérésére nem képeseket vagy azt nem óhajtókat) leszámítva ez a legdemokratikusabb módon a világhálón dőlhet el.
2006 a YouTube éve is volt. A ma nyolc különböző nyelven működő, ismert videogyűjtő oldal egyedi látogatóinak száma 2005 augusztusától 2006 májusáig, vagyis tíz hónap alatt 58 ezerről közel 20 millióra emelkedett. A cég anyagi sikere mellett már ma is kimutathatók a YouTube társadalmi hatásai – bukott meg politikus YouTube-ra feltöltött kompromittáló videó miatt –, s várhatóan az üzletre sem marad hatástalan. A telekommunikációs szolgáltatókra eddig is élénkítően hatott, és várhatóan a jövőben is folytatódik a fel- és letöltés sebességének növelésére ösztökélő folyamat. A még kiforratlan web 2.0 későbbi hajtásainak úgy a felhasználókra, mint a társadalom egészére, illetve a piacokra gyakorolt hatása azonban ma még beláthatatlan.
Óvatos közeledés
A KPMG–BME Akadémia tavaszi fórumának résztvevőitől hallott, fentebb már említett „tartózkodó” munkaadói magatartást némileg érthetővé teszik egy brit cég web 2.0-s technikákat alkalmazó munkatársainak viselkedésére irányuló felmérésnek az IT Businessen megjelent megállapításai. A tartalombiztonságra specializálódott Clearswift cég által ezer ember bevonásával elkészített tanulmány szerint a 18 és 29 év közötti irodai alkalmazottak 42 százaléka beszélget munkájával kapcsolatos témákról közösségi oldalakon, illetve osztja meg véleményét, árul el részleteket tevékenységéről blogokban. A 18 és 29 év közötti megkérdezettek 59, a 30 évesnél idősebb munkavállalók 38 százaléka szerint ebben nincs kivetnivaló, hiszen a cégek dolgozóinak joguk van a hozzáféréshez az internetes tartalmakhoz. Ennek a céges információk biztonságát veszélyeztető hatását azonban csak meglepően kevesen ismerik, pedig titkos vagy üzletpolitikai tekintetben fontos cégadatok, információk szándékosság nélkül, pl. chatelve is kikerülhetnek a világhálóra. Az említett felmérésben megkérdezett alkalmazottak 14 százaléka azt sem tudta, hogy van a cégénél internethasználati szabályzat, 14 százalékuk szerint pedig nincs is ilyen irányelv a vállalatuknál.
Azért is hivatkoztunk a fenti felmérésre, mert Danyi Pál szóban forgó cikke az üzleti életben két web 2.0-s alkalmazás elsődleges elterjedését prognosztizálja, és az egyik éppen a szakmai blog. Ebben egy-egy szakterület (marketing, üzemeltetés, értékesítés stb.) szakértői osztják meg – elsősorban vállalati körben, de multik esetében akár világszinten is – tapasztalataikat, szubjektív véleményüket. Üzleti szempontból felkapottak és hasznosak lehetnek például a szakmai konferenciák tapasztalatait megosztó blogok (aminek – anyagi szempontok miatt – a konferenciák szervezői nem biztos, hogy örvendenek).
Ismerkedünk, vitatkozunk, monoligizálunk…
A civilszférát megigéző blogok, közösségi hálók által kinyílt kapuk, leomló falak üzleti és politikai társadalomformáló erejét tehát még csak most próbálgatjuk.
Politikusaink hozzáállása a különböző világhálós variációkhoz eltérő. Az MDF rendszeresen használja web 1.0-s kommunikációs eszközként az internetet, de egyes politikusai blogolnak is. Az első web 2.0-s eszközzel élő politikus Gyurcsány volt, blogja azóta is a hír- és bulvárportálok elsődleges információforrása, ha az MSZP, a kormány vagy „csupán” a pártelnök-kormányfő magánéletében kutakodnak. Fodor Gábor SZDSZ-elnöki kandidálásáról az IWIW népes tábora értesülhetett elsőként, s Orbán, aki korábban gyakorlatilag kizárta a webet kommunikációs stratégiájából, most nagyot ugorva már videogyűjteménnyel várja a weboldalára látogatókat.
Nem véletlen a fenti igyekezet, hiszen a bulvármédia diadala is azt mutatja, hogy nem a közügyet, hanem a személyt érintő információkkal foghatók meg leginkább az emberek, és erről az oldalról indítva könnyebben terelhetők – jó vagy rossz irányba, ez már más kérdés – a közügyekig. Ahogy a fenti nemzetközi példákkal is utaltam rá, a cégek szintén ebbe az irányba mozdulnak, így nem ártana a webes jelenlétet ma még kevésbé fontosnak érző, arra kevés energiát és anyagiakat fordító hazaiaknak is elgondolkodni ezen. Mert lehet, hogy szerencsés esetben a gyakran igénytelen és az ügyfél szempontjából kevésbé releváns honlapjaikra (ezen állításom igazolására elég csak átnézni néhány hazai céges weblapot, tisztelet a kivételnek) nem tévednek oda – s így nem bizonytalanodnak el – a lehetséges ügyfelek, de a várhatóan idehaza is szaporodó és mind olvasottabbá váló, róluk vagy termékeikről, szolgáltatásaikról írt blogokban elhangzó pozitív és negatív vélemények egyaránt hamar „közkinccsé” válhatnak.
A blogok vélemény- és döntésformáló erejét igazolja az Ipsos piackutató intézet felmérése is. Eszerint az európai válaszadók 34 százaléka mondott le egy korábban kinézett termék megvételéről vagy szolgáltatás igénybevételéről az interneten olvasott negatív tapasztalatok miatt, míg az ellenkező értelmű, vagyis pozitív észrevételek 56 százalékuk vásárlási kedvét befolyásolnák kedvezően. Az említettekre válaszként egyre több a cégek termékeiről, szolgáltatásairól alkotott látogatói véleményeknek helyt adó weboldal. A gyorsan ébredő cégek – érzékelve a felhasználók bloggerek iránti figyelmét – már ennél is továbbléptek, s befolyásolni próbálják a blogtársadalmat. Az N90 bevezetésekor BR-t (Blog Relationst) alkalmazó Nokia 2500 telefont osztott ki a véleményvezéreknek számító bloggereknek, hogy véleményezzék blogjukban a készüléket. Az autógyártókat sem hagyta hidegen a lehetőség: tavaly az Opel ajánlotta fel több naplóírónak – blogjaikban megjelenő őszinte véleményük ellenében – egyes autómodelljeinek kipróbálását.
A világ leginnovatívabbjának tartott Google magyarított, felhasználóbarát bloggere segítségével idehaza is bárkiből válhat blogger. Az persze még kérdés – véleményezve a termékeket, szolgáltatásokat –, hogy mennyire vesszük komolyan bloggeri mivoltunkat, mint ahogy az is, ráéreznek-e a hazai vállalkozások a web 2.0 által kínált, innovatívabb nemzetközi versenytársaik által már alkalmazott üzlet- és ügyfélbarát lehetőségre.
S mivel felmérések is igazolják, hogy a világháló elsődleges nyelve továbbra is az angol, az unos-untalan hangoztatott és nemcsak az internethasználat miatt fontos nyelvtudás, -tanulás és -oktatás szintén fontos szerepet kap minden, az internet jövőjére vonatkozó fejlesztési irány hazai beteljesedésében.
Nem minden papsajt, de még lehet
Látni kell ugyanakkor, hogy az úgynevezett web 2.0-s cégek világában kivételnek számít a MySpace közösségi portál – idehaza az IWIW – vagy a YouTube videomegosztó site sikertörténete. A legtöbb erre alapított cég tulajdonosai nem képesek igazi üzletté fejleszteni ötleteiket: vállalkozásuk nem fog át elég széles fogyasztói kört, bevételt, és nem képes profitot termelni, s ugyanúgy várható a lufi pukkanása, mint az internetboom idején. Az ok, hogy a cég működtetése elindításának akár százszorosába is kerülhet (infrastruktúra-kiépítés, technológiafejlesztés, bevételt generáló terjesztés fenntartása), amivel a legtöbb web 2.0-n elinduló nem számol, így legjobb esetben is a felvásárlás vár rájuk. Ma – vélhetően a megfelelő szolgáltatások és ajánlatok jóvoltából (is) – a Wikipedia, a YouTube és a MySpace látogatói a leglojálisabbak, 67 százalék a rendszeres visszatérő. És hogy azért ezen leányzók fekvése se legyen olyan csodaszép, idézzünk az sg.hu-n megjelent Reuters a Hitwise idei felméréséből, amely szerint a web 2.0 kategóriába tartozó tartalommegosztó, illetve a felhasználók által beküldött anyagokra támaszkodó oldalak – YouTube, Flickr stb. – iránt a híradásokból sejthetőnél jóval alacsonyabb az érdeklődés. De a Wikipedia és a MySpace ebben a felmérésben is pozitív kivételként szerepel, mint ahogy a Facebook, illetve a Photobuck is. És az összhatás is pozitív, hiszen a két évvel ezelőtti 2 százalék ellenében ma már a tengerentúlon az összes webes forgalom 12 százaléka a web 2.0-s oldalakon összpontosul.
Az internet tehát már rég nem azonos azzal, ami volt akár csak öt évvel ezelőtt. Ezért sokakat foglalkoztat újradefiniálásának kérdése. A blog, a web 2.0-s szolgáltatások elterjedése alapjaiban rengette meg a multinacionális cégek által uralt információs sztrádát. Az újradefiniálás szükségességére is az idő ad majd választ.
A biztonság, valamit a sávszélesség és a tartalom mennyiségének folyamatos „harcáról” még szó sem esett, de nem is ez volt az alapvető kérdés, sokkal inkább az informatika, az üzlet és a társadalom jövőbeni kapcsolata. Irányvonalak tehát vannak, küzdelmek is, az üzleti, gazdasági, társadalmi modellek kialakulóban, s mint legtöbbször, most is győz majd az „erősebb”. És szabad reménykedni, hogy sem a vállalatok, sem a társadalom pénztárcáját tekintve nem ez lesz a megterhelőbb, jó irányba befolyásolja majd a makro- és mikrogazdaságot, a társadalmat, s nem az egymástól való eltávolodást, elidegenedést, hanem az együttműködést szolgálja, erősíti.