Mobiltelefonján írt könyvet egy olasz szerző

Robert Bernocco olasz informatikus a munkahelyére való utazás közben, mobiltelefonján írt meg egy teljes regényt, amit aztán egy erre szakosodott internetes portálon jelentetett meg.

Bernocco otthoni szabadidő híján munkába menet és onnan hazafelé utazva Nokia mobilján, a T9 szövegbeviteli alkalmazás segítségével írta meg „Compagni di Viaggo” („Útitársak”) című 384 oldalas science-fiction regényét. A szöveget az sms-rövidítések használata nélkül, hivatalos olasz nyelven írta, és kisebb bekezdések formájában mentette el mobilján. Ezeket aztán otthoni számítógépén szerkesztette meg, és a kész művet a hagyományos kiadók helyett a Lulu.com internetes portálon jelentette meg. A Lulu.com-ot Bob Young kanadai üzletember hozta létre könyvek, videók és multimédiás tartalmak internetes publikálására, és jelenleg 323 ezer tartalom található rajta. Bernocco könyvét eddig 19 720-an töltötték le, példányonként 17,38 dollárért.

Bernocco a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy az újszerű könyvírási módra csupán az időhiány vitte rá, vagyis nem ezzel akart reklámot csinálni művének. Ennek ellenére most büszke rá, hogy a nehézségek dacára végre publikált szerző lett.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció