50 dollárral csökken az Xbox 360 ára

A Microsoft két héten belül jelentősen csökkenti az Xbox 360-as játékgép árát - adta hírül a The Hollywood Reporter megbízható forrásokra hivatkozva.

A lap értesülései szerint az érdeklődők augusztus 8-tól kezdődően 50 dollárral olcsóbban juthatnak majd hozzá az Egyesült Államokban a redmondi konzolhoz, ezzel egy időben pedig új játékok is megjelennek. A hírmagazin arra vonatkozólag nem tudott pontos információval szolgálni, hogy vajon mindhárom, a kereskedelemben kapható készülék ára egyforma mértékben fog-e csökkenni. Jelenleg három Xbox 360-as modell van forgalomban, melyek 300, 400 és 480 dollárba kerülnek.

A Hollywood Reporter beszámolója szerint a Microsoft az árcsökkentés révén akarja fellendíteni konzol üzletágát, ráadásul ez a lépés szükségszerű is, ugyanis pár hete a Sony is olcsóbban értékesíti Amerikában a PlayStation 3-at. A redmondiak legnagyobb riválisa azonban a Nintendo, amely vezeti a Wii-vel az eladási statisztikákat. Az ármérséklés után a legolcsóbb Xbox 360-as pontosan annyiba fog kerülni, mint a Wii, így akik vásárlásnál az árcédulát veszik figyelembe, azok most lehet hogy a Microsoft-gép mellett döntenek majd.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció