IT-outsourcing: Megtakarítás nyílt forráskódú megoldásokkal

A NAVIGATOR Informatika Zrt., a hazai informatikai piac egyik vezető IT-outsourcing vállalata szerint az informatikai outsourcing alkalmazása szinte bármelyik cég és intézmény számára több mint 30 százalékos, azonnal megmutatkozó költségcsökkenést eredményezhet.

A vállalat szakemberei úgy gondolják, hogy nyílt forráskódú technológiák bevezetésével ezen a költségcsökkentésen túl további megtakarítások érhetők el. A megfelelő megoldás kiválasztása, egy heterogén informatikai környezet kiépítése tehát valós alternatívát jelenthet a vállalatok számára, azt azonban szem előtt kell tartanunk, hogy a vegyes forráskódú informatikai környezetek üzemeltetése komoly szakértelmet kíván, amelyhez alapos rendszerszintű ismeretekkel rendelkező munkatársakra van szükség. A NAVIGATOR Informatika Zrt. több mint tíz éves tevékenysége során egy nemzetközi standardokra épülő IT üzemeltetési know-how-t fejlesztett ki, szakemberei rendelkeznek a hagyományos és nyílt forráskódú informatikai rendszerek megfelelő fejlesztéséhez és üzemeltetéséhez szükséges tapasztalattal.

A vegyes és nyílt forráskódú megoldások tervezésére, az alkalmazásfejlesztésre és a rendszerek integrációjára egyre nagyobb igény mutatkozik a cégek, vállalatok részéről. A NAVIGATOR Informatika Zrt. tapasztalatai szerint a Linux közismert, általános előnyei a gyakorlatban is bizonyíthatóak, hiszen már régóta tényként említhető, hogy ez a rendszer az összetettebb informatikai folyamatok ellátására is alkalmas. A forráskód elérhetősége direkt és indirekt módon egyaránt számos előnyt eredményez, hiszen a fejlesztők, üzemeltetők, jelen esetben a NAVIGATOR Informatika Zrt. szakemberei bármikor hozzáférhetnek a forráskódhoz, így az adott megoldás a cég vagy vállalat igényeinek megfelelően állítható be, továbbá a rendszer számos kiegészítő alkalmazással is bővíthető.

„Ha nyílt forráskódú rendszerekről beszélünk, akkor sem szabad megfeledkezni a biztonság kérdéséről. A biztonsági szakemberek egyetértenek abban, hogy a nyílt forráskódú rendszerek kevesebb vírustámadásnak és virtuális veszélynek vannak kitéve, ugyanakkor a kockázati tényezők minimalizálásához elengedhetetlen a megfelelő üzemeltetés és karbantartás biztosítása” – mondta Patkó Attila, a NAVIGATOR Informatika Zrt. MSP üzletág igazgatója. „Ez fontos tényező, hiszen ha mégis felmerül valamilyen probléma, akkor pontosan a nyílt forráskódnak köszönhetően több ezer szakértő tudja vizsgálni a hibát és a mindenki számára elérhető javítócsomagok is sokkal gyorsabban készülnek el” – tette hozzá Patkó Attila.

A monitoring lehetőségek tekintetében a Linux rendszerek felügyelhetősége nem tér el más rendszerek felügyeletétől. A monitoring mindig valamilyen ajánlás alapján működik, de az is előfordulhat, hogy az adott alkalmazás alakít ki egy olyan de facto ajánlást, amely később elterjed. A nyílt forráskódnak köszönhetően a Linux rendszerek által biztosított szolgáltatások állapotának felügyelete egyénre szabható, ezért az egyes speciális igények kezelése is könnyen megoldható. Itt azonban szintén fontos elvárás, hogy az üzemeltető vállalat szakemberei magas szintű szaktudással és kompetenciával rendelkezzenek az adott területen.

„Vállalatvezetőként büszke vagyok arra, hogy az egyes rendszerek üzemeltetésekor szakembereink számára nem okoz problémát, ha egy vállalat nyílt forráskódú megoldások bevezetése mellett dönt. Ezt a megoldást egyébként – főleg szerver oldalon – egyre több ügyfelünk választja, amelynek legfőbb oka a felhasználókra vetített licenszköltségekre vezethető vissza” – mondta Juhász Lajos a NAVIGATOR Informatika Zrt. vezérigazgatója. „Szakembereink folyamatosan figyelik, elemzik a piacot, és mindig készen állnak az esetleges újdonságok bevezetésére, emellett pedig állandó továbbképzésben részesülnek. Így a nyílt forráskódú megoldások bevezetéséhez és üzemeltetéséhez szükséges speciális szaktudással minden vállalati igénynek meg tudnak felelni” – tette hozzá Juhász Lajos.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció