Környezetbarát WD merevlemezek

A Western Digital egy teljesen új HDD-sorozatot mutatott be, melynek tagjai jóval kevesebb áramot fogyasztanak, mint hagyományos társaik, így környezetbarát merevlemezekként reklámozza azokat a gyártó.

A GreenPower szériához tartozó háttértárak energiafelvétele hozzávetőlegesen 40%-kal alacsonyabb (8.5 watt az 1 TB-s HDD-k esetében), így ezekkel jelentős megtakarítást lehet elérni, vagyis a jelenleg az Egyesült Államokban érvényes energiaárak mellett éves szinten hozzávetőlegesen olyan 10 dollárt spórolhatnak meg a felhasználók. A Western Digital merevlemezes meghajtói különböző tárolókapacitásokban lesznek elérhetőek (320 GByte - 1 TByte), halkabban is fognak dolgozni, és természetesen kisebb lesz a hőtermelésük is.
Az első GreenPower modellek még ebben a hónapban megjelennek a boltok polcain külső HDD-k formájában, augusztusban pedig megkezdi a WD az asztali PC-kbe szánt merevlemezek forgalmazását is. Az új termékek árára vonatkozó információval egyelőre nem szolgált a gyártó.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció