Lenovo szuperszámítógép a Forma-1-ben

A Lenovo bejelentette, hogy elkészült az AT&T Williams csapat számára tervezett szuperszámítógépe, amelyet a csapat már használatba is vett a szélcsatornás kísérletek szimulálására.

A Lenovo az AT&T Williams-szel együttműködve egy olyan testre szabott megoldást alakított ki, amelyet arra terveztek, hogy a csapat Forma-1-es autóinak aerodinamikáját optimalizálja.

“Az aerodinamika nagy szerepet játszik a különböző versenypályákon való versenyképességünkben” - mondta Alex Burns, az AT&T Williams Forma-1 csapatának ügyvezetője. “A leszorítóerő és húzóerő közti optimális egyensúly pályánként változik, például a monacói aerodinamikai környezet – sok éles kanyar, kevés egyenes szakasz – nagyban eltér a monzaitől, ahol kevesebb a kanyar és sokkal több a hosszabb egyenes rész. A Lenovo által nyújtott szuperszámítógépes megoldás lehetővé teszi, hogy két verseny között sokkal több különböző lehetséges konstrukciót vizsgáljunk meg, jelentősen felgyorsítva ezzel fejlesztéseink ütemét, amelynek köszönhetően az autó hamarosan jobban fog teljesíteni a versenyeken.”

A szuperszámítógépet az áramlásdinamikai (CFD) műveleteknél használják, segítségével számítások milliárdjai végezhetők el, amelyek a versenypályán mozgó jármű körül áramló levegőt szimulálják. Az eljárás révén előre jelezhető, hogy egy apró változtatás egy adott alkatrész formájában vagy elhelyezésében hogyan befolyásolja a leszorító- és a húzóerő alakulását, valamint mindez hogyan hat az autó sebességére és irányíthatóságára.

8 teraflops (8 trillió lebegőpontos művelet egy másodperc alatt) maximális teljesítményével a Lenovo szuperszámítógépe négyszer erősebb, mint a csapat korábbi eszköze. Ennek köszönhetően az aerodinamikai szimulációk körülbelül 75 százalékkal gyorsabban végezhetők el.

“Az elmúlt évek során az aerodinamika egyre fontosabb szempont lett, a Forma-1-es autók teljesítményéért háromnegyed részben ez felelős” – mondta Burns. “A Lenovo berendezése hatalmas fejlődést tesz lehetővé, ugyanazokat a feladatokat negyedannyi idő alatt tudjuk elvégezni. “

Az új számítógéppel a csapat számos aerodinamikai változót képes vizsgálni, többek között az autó felületének geometriáját, a kerék turbulenciáját, a pálya felszínét.  A csapat például annak érdekében, hogy növelje a leszorítóerőt, kielemezheti, hogy a karosszéria felületének legömbölyítése pontosan milyen változásokat idéz elő a versenyautó egészében.

Az aerodinamikai szimulációk párhuzamosan folynak a csapat két szélcsatornájában végzett kísérletekkel. A számítógépes tesztek révén az AT&T Williams az erőforrásait azokra a megoldásokra összpontosíthatja, amelyek a sok felmerülő lehetőség közül a legígéretesebbnek tűnnek, és amelyeket érdemes megvizsgálni és letesztelni a szélcsatornában és a versenypályán.

A megegyezés a Lenovo és az AT&T Williams közötti korábbi együttműködés kiterjesztése. A 2007-es versenyszezon kezdetén a Lenovo bejelentette, hogy hivatalos támogatóként az AT&T Williams mellé áll.  A csapat a Lenovo PC-technológiáját tevékenységének szinte minden területén alkalmazza, a versenyautó beindításától kezdve  egészen az alkatrészek készletezéséig.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció