Síkképernyős tévé-üzletágát is eladja a Philips

Pierre-Jean Sivignon, a Philips pénzügyi vezérigazgatója bejelentette, hogy fokozatosan 20% alá tervezik csökkenteni a cég részesedését az LG Philips (LPL) síkképernyős tévéket gyártó vegyes vállalatban, emellett pedig a félvezető ágazatból is kivonulnak.

Meglepőnek tűnhet, hogy a holland technológiai vállalat éppen akkor tesz ilyen lépést, amikor a világ második számú LCD-panelgyártója végre nyereségessé vált, olyannyira, hogy a profit elérte a 250 millió dollárt, szemben az első negyedéves 181 milliós veszteséggel. A Philips részesedése az LPL-nél jelenleg 32,9%, amiből mintegy 14%-ot kíván értékesíteni, elemzők szerint mindenképpen stratégiai befektetőnek, egyes meg nem erősített hírek szerint a japán Toshibának.

A Philips a sík-képernyőpanel ágazat mellett a csipgyártásból is végleg ki kíván vonulni. A vállalat még tavaly adta el saját félvezető-üzletágának 80%-át befektetőknek, most pedig a további 20%-ra keres vevőt. Emellett a Taiwan Semiconductor Manufacturing tajvani csipgyártónál birtokolt 8,1%-os részesedést is értékesíteni szeretnék 2010-ig.

Sivignon azzal indokolta a lépéseket, hogy a cég nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a világítástechnikai ágazatra, illetve terjeszkedni szeretne az orvosiműszer-piacon is, ami nagyarányú felvásárlásokat is jelenthet. Tény, hogy a síkképernyős és a félvezető ágazatok jelentős árversennyel és túlkínálattal küzdenek az utóbbi időben, így érthető, hogy a Philips inkább a biztosabb területekre támaszkodik a jövőben. Mégis szomorú, hogy a lépésekkel a televízió-gyártás egyik úttörő vállalata tűnik majd el a színről.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció