A Google nem használhatja a Gmail nevet Németországban

Az illetékes helyi bíróság úgy döntött, hogy a Google Németországban nem használhatja tovább Gmail néven levelezőprogramját, ráadásul nem is fellebbezhet az ügyben.

Daniel Giersch német üzletember még 2000-ben indított elektronikus levelezőszolgáltatást G-Mail néven, míg a Google csak 2004-ben vitte el a Gmailt Németországba. A Google ugyanakkor a peres eljárásban azzal vádolta Gierschet, hogy anyagi haszonszerzés céljából indított szándékosan ezen a néven e-mail szolgáltatást, hogy később jó pénzért eladhassa a nevet. Az elhúzódó per ténye ugyanakkor már önmagában rácáfol erre, hiszen Giersch 3 hosszú éven keresztül pereskedett a tartalomszolgáltató-óriással, és ez nem is kevés pénzébe került. A Google és Giersch között jelenleg még Spanyolországban, Portugáliában és Svájcban folyik bírósági eljárás, míg Ausztriában az a döntés született, hogy a német üzletember továbbra is használhatja a G-Mail nevet. Elmondása szerint minden egyes processzus külön-külön több tízezer eurójába került.

Az ügyet sokadikként tárgyaló Hanza Felsőbb Körzeti Bíróság ítéletében kihangsúlyozta, hogy a jogi helyzet egyértelmű, így nem engedélyezte, hogy a Google a Legfelsőbb Bírósághoz fellebbezzen. Daniel Giersch örült az ítéletnek és a sajtónak azt nyilatkozta, hogy soha nem akarta eladni vállalkozását, és ezután is hinni fog hibrid internetes levelezőszolgáltatása sikerében. A Google részéről elmondták, hogy a német ügyfelek továbbra is ugyanazt a szolgáltatást kapják majd, mint a többi 59 országban a Gmail felhasználók, csak éppen Google Mail néven.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció