A T-Mobile-é az iPhone Németországban?

A Rheinische Post nevű német napilap szerint a T-Mobile nyerte el az Apple iPhone kizárólagos forgalmazási jogát Németországban.

Az újság nem nevezte meg hírforrásait, néhány részletet azonban közölt. Ezek alapján az érintőképernyős, zenelejátszós okostelefon előfizetéssel 450 euróba fog kerülni és november elsejétől lesz kapható. Az egyelőre nem derült ki, hogy ez a 4 vagy a 8 GB-os verzióra vonatkozik-e, illetve az sem, hogy a készülék Európában kap-e majd valódi 3G vagy netán WiFi megoldást is az EDGE mellé. Az is fontos kérdés, hogy a német T-Mobile-al esetlegesen kötött exkluzív szerződésnek vannak-e következményei a többi európai piacra nézve, azaz emiatt például nálunk is T-Mobile-előfizetéssel lehet-e majd iPhone-t venni, vagy pedig az Apple országonként köt megegyezést a mobilszolgáltatókkal. A sajtóban eddig a Vodafone-t, a T-Mobile-t a France Telecomot és a Telefonicát egyaránt hírbe hozták már, mint az Apple lehetséges kizárólagos európai partnereit.

Az Apple és az ottani exkluzív szolgáltatói partner AT&T múlt pénteken kezdte Amerikában árusítani az iPhone-t, és a nagy hírveréssel beharangozott készülékből már az első hétvégén több mint félmillió példány kelt el. Amennyiben az Apple-nek tervei szerint valóban sikerül 2008 végéig 10 millió példányt értékesítenie, úgy a jövő évben megszerezheti a teljes mobilpiac 1%-át. 

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció