2000 nyári munkást vesz föl az AT&T az iPhone értékesítéséhez

Az AT&T 1800 Amerika-szerte található üzletébe összesen mintegy 2000 olyan alkalmi dolgozót szerződtetett, akik az Apple iPhone értékesítését segítik majd.

Mark Siegel szóvivő a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy jelentős keresletre számítanak a június 29-i premierkor és közvetlenül utána, és nem szeretnék, ha fennakadás lenne a vásárlók kiszolgálásában, illetve a megfelelő információk biztosításában. A távközlési cég boltjai aznap délután fél ötkor bezárnak, majd este hatkor újranyitnak, és tízig csak az iPhone értékesítésével fognak foglalkozni. Siegel szerint ezzel el szeretnék kerülni, hogy az iPhone-ért sorban állók és a szokásos ügyfelek egymást akadályozzák, illetve feltartsák.

Az AT&T mobilrészlege egyébként 58 ezer főt foglalkoztat az Egyesült Államokban. Az Apple weboldalán és 162 kiskereskedelmi üzletében is árusítani fogja az érintőképernyős, zenelejátszós okostelefont, az AT&T azonban első körben nem tervez webes forgalmazást. Tervei szerint az Apple idén 3 millió, 2008 végére pedig összesen 10 millió iPhone-t ad el, egyes elemzők azonban még ennél is többre számítanak.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció