Blackberry-tilalom a francia politikai életben

Kémelhárítók tanácsára megtiltották a francia elnöki hivatal és a miniszterelnökség munkatársainak a Blackberry típusú digitális személyi asszisztens használatát.

A Blackberry apró mobil készülék, amellyel egyebek mellett telefonálni és e-mailezni is lehet. A kis kézi számítógépek az elektronikus levelek továbbítására brit és amerikai szervereket használnak. Éppen emiatt aggódnak a francia nemzetvédelmi hivatal (SGDN) gazdasági kémkedéssel foglalkozó szakértői. Attól tartanak, hogy államtitkok juthatnak idegen kormányok tudomására.

Az éppen csak hivatalba lépett felső vezetés számos tagja az üzleti világból, a kézi számítógépekért rajongó topmenedzserek köréből érkezett, és néhányan továbbra is használják a tiltott készüléket. "Adtak valamit a Blackberry helyett, de semmire sem volt jó" - mondta egy névtelenséget kérő kormányhivatalnok a Le Monde című francia napilapnak.

Vannak, akik támogatják az intézkedést. "Nagyon helyes, hogy óvatosságra intenek, mert nem olyan világban élünk, ahol bármiről lehet fecsegni telefonon" - nyilatkozott Jacques Myard, a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) nemzetgyűlési képviselője a BBC brit közszolgálati műsorszóró társaságnak.

A digitális személyi asszisztens (Personal Digital Assistant, PDA) gyártója, a kanadai Research In Motion (RIM) szerint a "Blackberry adattitkosító rendszere a lehető legbiztonságosabb." A PDA-piac elsőszámú tényezőjeként számon tartott RIM közleményében hangsúlyozta, hogy a NATO és a brit kormány is ezt a rendszert használja érzékeny adatok továbbítására. A RIM készülékéből mostanáig csaknem nyolcmillió kelt el világszerte. Elsősorban bankárok és újságírók körében népszerű.

A kémelhárítók egyébként másfél éve egyszer már figyelmeztették a francia vezetést a Blackberry biztonsági kockázataira, a privát szektorban pedig nem példa nélküli a tiltás - írta honlapján a Financial Times. A londoni gazdasági napilap a Total olajvállalatot említette, ahol soha nem engedélyezték a munkatársaknak, hogy Blackberry készüléket használjanak. "Van éppen elég valóban biztonságos PDA" - nyilatkozott egy cégvezető.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció