Trösztellenes vizsgálat indul a Yahoo és a Microsoft ellen

Az Amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) versenyfelügyeleti vizsgálatot kezdeményezett a Yahoo és Microsoft cégekkel szemben, hogy felülvizsgálják azok közeljövőben bekövetkező akvizícióit.

Az internetes reklámpiac felpezsdülni látszik az utóbbi időben, mivel az összes érdekelt nagyvállalat óriási felvásárlásokat hajtott végre az elmúlt hónapok során. A sort a Google nyitotta meg, amely elhappolta a konkurensek elől a DoubleClicket, ezt követően viszont a Yahoo is bejelentette a RightMedia teljes átvételét, és legvégül pedig a Microsoft is felvásárolta az aQuantive nevű online hirdetési céget. A keresőóriás ellen azonban összefogtak a rivális cégek, és alapos vizsgálatra szólították fel az illetékes versenyhivatalokat. A  Szövetségi Kereskedelmi Bizottság már vizsgálódik a Google-DoubleClick ügyben, ám a Microsoft és a Yahoo felvásárlásait is górcső alá veszi, hogy megállapítsák, vajon valamelyik cég nem kerülhet-e monopolhelyzetbe az akvizíció által.

A Wall Street Journal értesülései szerint azonban csupán formális ellenőrzésekre készül az FTC, ugyanis mivel mindhárom vállalat óriásfelvásárlásokat hajtott végre, így nem borulhat fel a piaci egyensúly.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció