eRégió díjat hozott létre az eTransylvania Egyesület és az RMDSZ

Ma már nem lehet a fiatalok említése nélkül beszélni az informatikáról, a technológia része az életüknek, a tudásuknak. A fiatalok a legnyitottabbak az új technológiák iránt és ők azok, akik innovatív fejlesztéseket igényelnek. Éppen ezért idéntől Nagy Zsolt kezdeményezésére és támogatásával eRégió díjat hoz létre az eTransylvania Egyesület és az RMDSZ.

Az egyesület célja segíteni a romániai és ezen belül a romániai magyar információs társadalom kialakítását, mint a térség felemelkedésének zálogát. Az eRégió díj létrehozásával azokat a diákokat kívánják támogatni, akik már eredményeket mutattak fel az informatika területén.

Idén tíz erdélyi iskola tizenkét diákja kap eRégió díjat. Az oklevél mellé egy USB adattároló, egy Windows XP csomag és egy Encarta digitális enciklopédia jár. Elsőként Szakáts István, a marosvásárhelyi Bolyai Líceum végzős tanulója vehette át a díjat Tóth Elemértől, az eTransylvania Egyesület elnökétől.

„Reméljük, hogy díjunk ösztönzőleg hat a végzősökre, és a következő években további fontos eredményeket érnek el, és olyan fejlesztésekben vesznek részt, amelyeknek köszönhetően mindannyiunk élete, környezete jobbá, modernebbé, fejlettebbé válik”- fejtette ki az eTransylvania Egyesület elnöke.   

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció