GTS-Dtanet: egyre több szélessávú-előfizető

A GTS-Datanet az elmúlt hónapokban növelte szélessávú internet-előfizetőinek táborát, s a cég ADSL ügyfeleinek száma elérte a 36 ezret: februárban az ügyfelek száma 30 ezer fölötti volt, míg az év végén már 50 ezer lesz a tervek szerint.

A társaság hétfői közleménye szerint az ügyféltábor dinamikus bővülése egyebek mellett egy új internetes szolgáltatás kedvező fogadtatásának köszönhető. A szélessávú internetkapcsolatot és havidíj nélküli vezetékes telefonszolgáltatást magában foglaló csomagok jelenleg Budapesten és kilenc vidéki városban - Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Sopronban, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán és Zalaegerszegen - rendelhetők meg. A tervek szerint a GTS-Datanet a szolgáltatást még az idén elérhetővé teszi Pécsett és Miskolcon is.

Jelenleg a cég szélessávú-ügyfeleinek közel fele a Budapestet is magában foglaló közép-magyarországi régióban él, de a dél-dunántúlimés a nyugat-dunántúli régióban is egyre nagyobb érdeklődésmmutatkozik a GTS-Datanet ADSL szolgáltatásai iránt.

A GTS-Datanet korábban közölte: tavaly 20 százalékkal, 13,4mmilliárd forintra növelte árbevételét, szemben az egy évvel korábbim11,2 milliárd forinttal.

Az idén a társaság hasonló, mintegy 2 milliárd forint körüli bevételnövekedést vár. A többletbevétel részben a nemzetközi szolgáltatásokból, részben a széles sávú szolgáltatásokból származik.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint áprilisban a magyar piacon a szélessávú internet-hozzáférések száma meghaladta az 1,1 milliót.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció