Árversenybe kezd a Sony a Blu-ray elterjesztésének érdekében

A Sony 100 dollárral csökkentette új Blu-ray lejátszóinak árát, hogy szélesebb fogyasztói rétegeket is rávegyen az átállásra, ezzel helyzetbe hozva saját formátumát.

A BDP-S300-as Sony lejátszó ára 100 dollárral a várt árszint alatt, 499 dolláron állapodott meg, ami középkategóriás eszközzé teszi az új modellt. Összehasonlításképpen, ez a hat hónappal ezelőtt megjelent hasonló Sony modell árának fele. A cég szerint a rivális formátumnál jóval többet ígérő rendszer ezzel megközelíti a Toshiba 300 dolláros HD DVD lejátszójának kategóriáját, bár még így is egy lépéssel feljebb helyezkedik el. A két érdekcsoport ezzel a fogyasztók számára igen kedvező árversenybe bonyolódik, eldöntendő, melyik lesz a jövő szabványa. A döntésnek azonban már évekkel ezelőtt meg kellett volna születnie. Több elemző szerint az akkortájt folyó szabványegyesítési tárgyalások sikere lett volna az igazi megoldás mindkét fél számára. Ezzel szemben a vásárlók kivárnak, évekkel húzódik a bevezetés, és nem nehéz megjósolni, hogy a mindkét formátum kezelésére képes eszközöket kiadó vállalatok nevető harmadikként learathatják a babérokat. A csak egy formátum kezelésére képes eszközök piaci elfogadottsága jelenleg csekély, és ha ez sokáig így marad, lehet, hogy az egész formátumháború leértékelődik, hiszen addigra sokkal egyszerűbb lesz egy szupergyors internet-kapcsolat segítségével letölteni a kívánt tartalmat.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció