Kábeltolvajok miatt akadozik az internet Vietnamban

Vietnami lapok arról számoltak be, hogy az egész ország internethálózata azért akadozik hónapok óta, mert ismeretlen tettesek több kilométernyi víz alatti kábelt loptak el.

Vietnam vezető telekommunikációs vállalatát, a VTI-t hosszú ideje kárhoztatják már ügyfelei a nehezen vagy egyáltalán nem működő internetkapcsolat miatt. A szolgáltató munkatársai ez idáig értetlenül álltak az üzemhibák előtt, azonban most fény derült a probléma gyökerére; tolvajok szedtek fel több mint tizenegy kilométer hosszú mélytengeri kábelt. A helyi hatóságok szerint a bűnözők még márciusban követhették el tettüket, ugyanis azóta észlelik az ázsiai országban a világhálóról való leszakadásokat, a kapcsolat lelassulását. A VTI alelnöke, Lan Csuoc Kong szerint hozzávetőlegesen kétmillió euró kára származott vállalatuknak a tolvajlásból, ugyanis nagyjából ennyibe fognak kerülni a helyreállítási munkálatok, melyekre az elkövetkező három hónapban kerül sor.

A hatóságok teljesen véletlenül jöttek rá, mi okozza az internetkapcsolatban beálló problémákat, ugyanis a parti őrség szúrópróbaszerűen átkutatott két rakománnyal teli hajót, és azokon több mint száz tonna üvegszálas kábelt találtak, melyeket a hulladékfém-kereskedő feltehetőleg a tolvajoktól vásárolt.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció