Trösztellenes bizottság vizsgálja a Google-Doubleclick összeolvadást

A New York Times tegnapi számában az olvasható, hogy az Amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) versenyjogi vizsgálatot indított a Doubleclick Google általi felvásárlása ügyében.

A lap értesülései szerint a bizottság már múlt héten megkezdte a trösztellenes vizsgálatot, melynek célja, hogy megállapítsák, fennáll-e a veszélye a monopóliumhelyzet kialakulásának a két vállalat összeolvadása esetén.

A Google még áprilisban jelentette be, hogy 3,1 milliárd dollárért felvásárolják a Doubleclick nevű online reklámcéget. Az első számú keresőszolgáltató az akvizíció által szeretné még jobban erősíteni pozícióját az internetes hirdetési piacon. Szakértői vélemények szerint a háttérben igen kemény alku folyt a DoubleClickért, az érdeklődők között volt a Yahoo, a Microsoft és az AOL is, ami részben magyarázatot adhat a rendkívül magas vételárra. A redmondi konszernnek és még néhány óriásvállalatnak azonban nem volt ínyére, hogy a keresőóriás tette rá a kezét az online reklámcégre, ezért alapos vizsgálatra szólították fel az illetékes versenyhivatalt, melynek megkezdésére a napokban került sor.

A Google azonban nem tart attól, hogy az FTC megakadályozná az akvizíciót, ugyanis a közelmúltban a keresőóriás legnagyobb konkurensei, a Microsoft és a Yahoo is hasonló felvásárlásokat eszközöltek, előbbi az Aquantive-ot, utóbbi pedig a Right Media Exchange-et vette meg.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció