A ver.di elutasította Deutsche Telekom vezetésének újabb ajánlatát is

A német ver.di szakszervezeti szövetség a hétvégén elutasította  Deutsche Telekom (DT) újabb tárgyalási ajánlatát is. A ver.di főtárgyalója szerint - aki a Handelsblatt keddi számának nyilatkozott - örömteli, hogy a cég a kompromisszumos megoldásban gondolkodik, de az, amit legutóbb tárgyalási alapként ajánlott, nem jelent kompromisszumot.

Pénteken a cég humán erőforrás igazgatója a rosszabb munkafeltételekért és bércsökkenésért cserébe "esély és kockázatmegosztást" emlegetve azt ajánlotta fel, hogy a cég és a munkavállalók osszák meg a jót és rosszat egyaránt, vagyis, ha majd a DT-nek "jobban megy" a dolgozók is jobban részesednek majd a nyereségből.

A ver.di szerint ezzel a vezetés nem tenne egyebet, mint a céges kockázatokat is a dolgozókra hárítaná át, és ez számukra nem elfogadható.

A ver.di ezzel szemben azt ajánlja, hogy fontolják meg a bérek öt százalékának mozgatását az éves előirányzatok teljesüléséhez kötve.

A Financial Times németországi kiadása szerint ugyanakkor a DT stratégiai partnerségre lépett az internetes telefóniában egyszerű megoldásokat kínáló Jajah nevű, osztrák alapítású céggel. A DT néhány millió eurós beruházással - amelyért az egy számjegyű százalékos tartományban szerzett részesedést a Jajahban - új megoldásokat akar meghonosítani vezetékes szolgáltatásában.

  •  


A Deutsche Telekom (DT) vezetősége közölte a múlt pénteken: végrehajtja a tervezett átszervezést július 1-jétől, dacára az emiatt már hetek óta tartó sztrájkoknak. A német munkajog szerint az új alkalmazási feltételeket a szakszervezeteknek is jóvá kell hagyniuk, de ez utóbbiak képviselői egyszerűen távoztak nemrég a tárgyalóasztaltól. A DT ugyanis nem csupán új szervezeti egységet szeretne létrehozni, hanem - cserébe azért, hogy 2010-ig nem épít le létszámot - két és fél éven át a mostaninál 12 százalékkal kisebb bérért és heti 34 óra helyett 38 óráig akarja dolgoztatni az ügyben érintett embereit, mintegy 50 ezer alkalmazottat.

A Deutsche Telekom mintegy 11 ezer alkalmazottja május 11-én lépett országszerte sztrájkba. A csoport vezetése a cég különböző szolgáltatásait egy új, egységes és külön számlán kezelt vállalatba, a T-Service-be szervezné ki, és oda helyez át mintegy 50 ezer alkalmazottat kedvezőtlenebb feltételek mellett. A DT pénzügyi vezetője közölte, hogy 2010-ig 900 millió eurós megtakarítást szeretne elérni. A vállalat idei első negyedévi eredménye 58 százalékkal romlott, mivel egyre nagyobb számban távoznak vezetékes szolgáltatásának előfizetői.

A változtatásokat a belső piac visszaesésével, mindenekelőtt a vezetékes szolgáltatások veszteségeivel, a költségcsökkentés szükségességével indokolta a vállalatvezetés. Az átszervezést eredetileg is július 1-jétől akarták életbe léptetni.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció